Otto von Bismarck porosz miniszterelnök nagyhatalmi pozícióra törekedett, hogy egész Európában biztosítsa a porosz dominanciát. Ennek alapján számos háborút vívtak, amelyek után megalakult az Északnémet Konföderáció, amelyben Poroszország volt a vezető szerepű, s ahol ő lett az első kancellár.

Az északi államok után a déli német államokat is csatlakoztatni akartak, de azok jórészt francia befolyás alatt álltak, s III. Napóleon nem nézte jó szemmel a törekvéseiket. Ha azonban Bismarck hadat üzen Franciaországnak, akkor szembe került volna a déli német államokkal, mint agresszor, így más megoldásra volt szükség. Bismarck úgy döntött, hogy feldühíti a francia császárt, így a franciák fognak hadat üzenni, amely a déli német államok szemében a franciákat teszi agresszorrá.

Közben mesteri diplomáciával azt is biztosította, hogy II. Sándor orosz cár és II. Viktor Emánuel is a semlegesség mellett foglalt állást, vagyis nem támogatták volna a franciákat. Ezt tette Ferenc József, nem sokkal korábban legyőzött uralkodó, a az éppen megalakuló Osztrák-Magyar Monarchia első császára is, így a franciák elszigetelődtek.

Bismarck tervéhez elegendő volt egy távirat, amely a spanyol trón körüli vitával kapcsolatban született.

1868-ban II. Izabella spanyol királynő lemondott a trónról, miután Prim tábornok puccsot szervezett ellene. A trónt ezután a porosz király, I. Vilmos egyik rokona, a Hohezollern-Sigmaringen ágból származó Lipót herceg próbálta megszerezni. A francia császár kifogásolta, hogy a porosz királyi dinasztia két oldalról is tűz közé szorítsa, így tiltakozott az elképzelés ellen.

1870. júliusában az egyik diplomatája, Vincent Benedetti révén próbálta a Hohenzollern-uralkodót meggyőzni. A herceg aztán visszavonta az igényét, de ez kevés volt a franciáknak, akik további garanciákat akartak, hogy a poroszok ne állítsanak újabb jelölteket. Amikor azonban I. Vilmos találkozott a francia nagykövettel kikerülte a kötelezettségvállalás kérdését, ugyanakkor nagyon diplomatikusan és szívélyesen válaszolt a franciák kérdéseire.

A porosz király éppen a reggeli sétáján volt, amikor Benedetti gróf megállította, aki már 1864 óta volt volt Franciaország poroszországi nagykövete. Az informális találkozóra a francia külügyminiszter utasította a grófot, s a Kursaal sétányán lezajlott beszélgetés udvarias és barátságos volt. A gróf azonban nem kapott egyértelmű választ, s mindketten kissé hűvösen nyilatkoztak a találkozó után. A találkozóról Heinrich Abeken titkos követségi tanácsos számolt be Bismarcknak, kiemelve, hogy Benedetti "bosszantóan kitartó" volt. A király udvarias stílusban írt a találkozóról Bismarcknak, akit arra kért, hogy adjon ki egy közleményt. Bismarck kivette a szövegből békítő mondatait, s hangsúlyozta a problémákat és feszültségeket.

Így miután kissé átszerkesztette a táviratot, ezek után úgy tűnt, hogy a porosz király minden francia kérést visszautasított.

Az Ems-i küldemény vagy Ems-távirat 1870. július 13-án este jelent meg médiában és a külföldi nagykövetségeken. a szövegből úgy tűnt, hogy a király megsértette Benedettit, persze a németek szemében Benedetti sértette meg a királyt.

Abeken levele
"Őfelsége a király ezt írja nekem: Benedetti gróf elfogott a sétányon, hogy végre, nagyon könyörtelenül követelje tőlem, hogy azonnal táviratozzam, végleg elhatároztam magam, hogy soha többé ne adjam beleegyezésemet, ha Hohenzollernék megújítják jelölésüket. Ezt a követelést kissé szigorúan visszautasítottam, mivel à tout jamais ilyen jellegű elköteleződést vállalni sem nem helyes, sem nem lehetséges .

Természetesen elmondtam neki, hogy még nem kaptam hírt, és mivel ő korábban értesült Párizsról és Madridról, mint én, bizonyára látnia kell, hogy az én kormányomat nem foglalkoztatja az ügy. Őfelsége később üzenetet kapott a hercegtől.

Mivel őfelsége közölte Benedetti gróffal, hogy híreket vár a hercegtől, a fent említett kényszerre való tekintettel Eulenburg gróf és jómagam tanácsára személyesen úgy döntött, hogy többé nem fogadja Benedetti grófot, csupán egy adjutánssal értesítette: hogy őfelsége most a hercegtől megerősítést kapott azon hírekre, amelyeket Benedetti már Párizsból kapott, és nincs több mondanivalója a követnek.

Őfelsége azt javasolja Excellenciádnak, hogy Benedetti új követelését és annak elutasítását mind követeinkkel, mind a sajtóval közöljék."

Ezek alapján Bismarck nyilatkozata:
"Miután a spanyol királyi kormány közölte von Hohenzollern herceg lemondásának hírét a francia birodalmi kormánnyal, az emsi francia nagykövet újabb követelést intézett a királyhoz, hogy hatalmazza fel őt Párizsba táviratozni, hogy király fensége örökre vállalja, hogy soha többé nem adja beleegyezését, ha a Hohenzollernék még egyszer jelentkeznének.

Őfelsége, a király, ezután megtagadta a nagykövet újbóli fogadását, és tájékoztatta őt az aznapi adjutánssal, hogy őfelségének nincs további kommunikációja a követtel."

A hírügynökség francia fordítása a német "Adjutant" szót nem fordította le, amely egy magas rangú kormánytisztviselőre utalt, hanem a francia "adjudant" szót használta, amely altisztet jelent, amely így közvetlen sértést jelentett.

A francia császár feldühödött Bismarck "nyilatkozatán", s július 19-én hadat üzent a poroszoknak, amely alapján hamarosan elkezdődött a francia-porosz háború. III. Napóleon csak a poroszoknak üzent hadat, de hamarosan az egész Északnémet Szövetséggel hadban állt, sőt néhány jelentős déli állam (Bajorország, Baden, Wörttemberg) is hadba lépett a poroszok oldalán.

Ezek alapján a francia császárság elbukott, de megalakult a német császárság, amelynek Vilmos lett az első uralkodója, Bismarck pedig az első kancellárja.

 djp