Egy öntörvényű római császár találmánya - a pukipárna x
A homoszexuális császár, aki öt feleséget fogyasztott el pár év alatt
Heliogabalus (204-222) avagy Imperator Caesar Marcus Aurelius Antoninus Augustus az egyik legkülönösebb életű római császár volt. Apja szenátor volt, anyja rokonságban állt Caracalla császár feleségével. Heliogabalus, Julia Maesa, a nagyanyja révén került a trónra, aki elhatározta, hogy megbuktatja Macrinus császárt, s erre a célra hatalmas összeget, a hírek szerint 3 millió sestersiust fordított.
A sikertelen egyiptomi hadjárat után egy májusi hajnalon egy katonai táborban császárra kiáltották ki az akkor 14 éves fiút. A nagyanyja igyekezett Caracalla természetes (törvénytelen) fiának feltüntetni. (Matt Hugues: Heliogabalus)
A fiú azonban hamar önállóságra törekedett, s visszatetszést keltett hivalkodó magatartásával és nyílt homoszexualitásával, amely a rómaiak számára nem volt szokatlan, de a mód, ahogyan a fiatal császár viselkedett, igen.
A nagymama igyekezett kissé lehűteni a fiú forró vérét és meg akarta házasítani, amely a kortársak szerint rövid idő alatt ötször is sikerült, de minden alkalommal gyorsan el is vált tőlük. A rómaiakat leginkább a második felesége (Julia Aquilia Severa) botránkoztatta meg, őt a császár az érinthetetlennek tartott Vesta-szűzek közül emelte ki.
Az öt feleség után visszafordult a férfiak felé és akkor már a nagyanyja is meg akart tőle szabadulni, s a katonák rövid úton megölték a fiút és az anyját is, aki védeni próbálta.
Heliogabalus legismertebb találmánya a mai napig is létezik, mert császárként kedvelt szórakozása volt, hogy a barátait rendszeresen megviccelte. Állati beleket és hólyagokat fújatott fel, s a vendégei ülőalkalmatosságai alá rakatta, akik igen kellemetlenül érezték magukat a belekből és hólyagokból kiáramló levegő hanghatásai miatt, kicsit később pedig a császár sátáni kacaja miatt. (Sir Lawrence Alma-Tadema: Heliogabalus rózsái - 1888)
Heliogabalus tehát feltalálta a puki-párnát.
Az itt olvasható apró írások szándékosan csak pár percet igényelnek - erre utal a blog neve is!
A sértő, személyeskedő és nem ide illő kommentek nem kerülnek megjelenésre!
A blogban használt források listája
A képzeletbeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Commons.