Josephine, a kétgyermekes özvegy és Napóleon, a feltörekvő katonatiszt, 1796. március 9-én kötött házasságot. A kettőjük közötti kapcsolat eléggé viharos volt és mindkét oldalon volt féltékenység és függetlenség iránti vágy egyaránt.

Napóleon imádta őt, az özvegy kevésbé, s azt is tudni lehet, hogy csak ritkán olvasta el a későbbi császár által írt, módszeresen kidolgozott szerelmes leveleket. Napóleon zsebében azonban mindig ott volt Josephine portréja.

Mivel Napóleon elment hadakozni, az újdonsült feleség egy bátor és jó megjelenésű hadnagyot, Hippolyte Charlest hálózott be.

Napóleon több levélben is könyörgött neki, hogy menjen utána Milánóba, de a nő visszautasította, s az elutasítás után többektől hallott pletykákat Josephine viszonyáról.

Ekkortájt az érzelmek eléggé viharosan változtak benne, így az egyik 1796 novemberében egyetlen levélben is imádta és gyűlölte egyszerre.

Azt írta, hogy "már nem szeretlek; ellenkezőleg, gyűlöllek téged. Aljas, aljas, vad ribanc vagy. Egyáltalán nem írsz nekem; nem szereted a férjedet; pedig tudod milyen boldoggá teszinek a leveleid, és nem írsz nekem hat sornyi hülyeséget sem…" A levél végén pedig "Nemsokára, remélem a karjaimban foglak tartani; akkor millió forró csókkal borítalak be..."

Hosszú és viharos kapcsolatuk sok pletykára adott okot, s mind a férj, mind a feleség okot adott a pletykákra. Josephine ráadásul beszerzett egy orángutánt is, amelyet a császár nem kedvelt, de a felesége kedvéért még azt is elnézte, hogy olykor az ágyukban aludt velük, s rendszeresen együtt étkeztek. 

Josephine igyekezett nem csak várakozással tölteni az időt, amíg a hadvezér Európa különböző tájain hadakozott. A feleség hűtlenségével szemben persze Napóleon sem maradt adós a válasszal, hiszen még a koronázásuk napján is egy másik nővel találta őket az ágyban Josephine.

Leginkább az volt a probléma, hogy Napóleon nem kapott férfi örököst. Mindez egyre sürgetőbb lett, így a császár komoly döntést hozott egy diplomáciai esküvő miatt. El akart válni, hogy feleségül vegyes Mária Lujzát!

Amikor ezt elmondta a császárnénak, Josephine elájult, s a császár maga vitte a hálószobába, ahol aztán magához tért. Napóleon 1809. december 14-én elvált Josephine-től, élete szerelmétől. Amikor aláírták a válási papírokat, hangosan felolvasták (volna) a nyilatkozatokat, de Josephine annyira meg volt zavarodva, hogy végül más olvasta fel helyette.

A válás ellenére a császár azt mondta "Az az akaratom, hogy megtartsa a császárnői rangot és címet, és különösen, hogy soha ne kételkedjen az érzéseimben, és mindig is a legjobb és legkedvesebb barátjának tartson."

Néhány évvel később, Napóleon első legyőzése és száműzetése után, amikor Josephine (állítólag) túl lenge ruhában fogadta I. Sándor orosz cárt, az éppen 50 éves elvált feleség tüdőgyulladást kapott és 1814. május 29-én meghalt a Párizs környéki Rueil-Malmason-ban.

Amikor a hírt Napóleon meghallotta, bezárkózott a szobájába két teljes napra és nem volt hajlandó találkozni senkivel.

Hét évvel később, amikor Szent Ilona szigetén elhunyt, az ő nevével az ajkán halt meg. 

 djp