A Santo Antonio egy III. János portugál király személyes tulajdonában lévő carakk típusú portugál hajó volt, amely elsősorban rezet és ezüstöt szállított. A hajó a portugál király zászlóshajója volt, így igazán fontos volt a számára, ráadásul a rakománya, a becslések szerint 18800 fontot ért, amely egy átlagos éves fizetés 4000-szerese volt, a mai értéke 100 millió font lehet. (Aa képen a „Santa Catarina de Monte Sinai” nevű hasonló carakk)

A hajó 1527. január 15-én került viharba a cornwalli Gunwalloe-öbölben, miközben Lisszabonból Antwerpenbe tartott, s egyes hírek szerint a hajón utazott Ausztriai Katalin portugál királyné is, aki V. Károly német-római császár nővére volt és az akkortájt regnáló VIII. Henrik angol király feleségének, Aragóniai Katalinnak az unokahúga.

A hajótest a vihart nem bírta ki, s a sziklákhoz csapodva hajótörést szenvedett. Másnap reggel (más források szerint 19-én) a hajótest már hat lábnyi mélységben volt a vízben, s a 86 főnyi legénységből túlélő 45 fő volt, valamint a helyiek megpróbálták kimenteni, amit még lehetett.

A portugál király (a fenti képen a feleségével) visszakövetelte a hajóroncsból felhozott rakományt, az angol király, aki egyébként is feszült viszonyban a német-római császárral az éppen kezdődő válási eljárása miatt, egyetértett a követeléssel. Ez viszont nem felelt meg az akkori angol uradalmi jogoknak, amely szerint az uradalmi területeken partra vetődött javak az uradalom birtokosát illetik. VIII. Henrik a titkos tanácsosaiból és bírókból létrehozta a Star Chambert az ügyben való döntéshozatalra, de ez korántsem volt egyszerű.

Az mindenesetre feltűnő volt, hogy három cornwalli földbirtokos jelentősen javította a következő években a státuszát. William Godolphint lovaggá ütötték, egy másik birtokos békebíró lett, míg John Million Cornwall seriffje lett, miközben a Pengersick kastélyt felújították.

Mindez arra utal, hogy feltehetően hasznot húztak a hajótörésből partjaikra vetődött kincsből, de erre nincs egzakt bizonyíték, arra viszont írásos bizonyíték van, hogy a király elrendelte a megmentett rakomány visszajuttatását Portugáliába - főként azért, mert félt, hogy a hajó rakománya miatt háború robban ki.

Persze kérdés, hogy VIII. Henrik mennyire vette komolyan saját rendeletét, a cornwalli földbirtokosok mennyire vették komolyan a király parancsát, s egyáltalán a rakomány mekkorra részét hozták a felszínre. Az biztos hogy hivatalosan csak a töredéke került elő.

Az akkori feljegyzések megadták a roncs helyét, de a tengerfenék ezen a vidéken sziklás, így nincs üledék, amely megvédeni a roncsokat, ezért a fél évezred alatt szinte nyom nélkül eltüntek az erős hullámzás hatására.

djp