Richard Plantagenet, York hercegének és Cecily Neville harmadik fia 1452. október 2-án született, s húszéves sem volt, amikor bátyja, IV. Edvárd néven angol király lett. A következő két évtizedben jórészt Edvárd uralkodott, de a Rózsák háborúja közepette egy kis időre VI. Henrik is visszaszerezte a trónt, hogy aztán újra elveszítse. Közben Richárd 1472. július 12-én feleségül vette Anna Neville-t, Richard Neville, Warwick grófjának a lányát.

Edvárd végül király maradt, s boldogan élt feleségével Elizabeth Woodville-lal, amikor 1483. április 9-én váratlanul elhunyt. A király halálával a trónon automatikusan legnagyobb fia követte V. Edvárd néven, de mivel alig 12 éves volt, a király végrendeletében Richárdot jelölte ki védelmezőjének és régensnek.

A királyi tanács azonban úgy döntött, hogy azonnal megkoronázzák a fiút, s akkor szükségtelen tette volna a régensséget, s a királyi tanács dönthetett volna a legtöbb ügyben.

Az özvegy királyné bízott Richárdban, de aztán csalódnia kellett.

Az első meglepetés május 1-én következett be, amikor Richárd tulajdonképpen államcsínyt hajtott végre Stony Stratfordban (Northamptonshire). Lekötötte a fiatal király figyelmét és háziőrizetbe tetette a nagybátyját Lord Riverst és féltestvérét, Lord Richard Grayt. Ezután Londonba kísértette a (tulajdonképpen őrizetben lévő) királyt, ahol a királyi tanács Lord Protectorként ismerte el, így ettől kezdve szabadon dönthetett.

Az özvegy királyné és lányai, valamint Edvárd öccse, Richárd a Westminster-apátságban kerestek menedéket, s az új kormányzó látszólag a fiatal király koronázására tett előkészületeket.

Június 13-án azonban kivégeztette Lord Hastingst, IV. Edvárd egyik kamarását, mert állítólag egy összeesküvésben vett részt - de inkább azért, mert hűséges volt V. Edvárdhoz.

Három nappal később a palotába csalta a fiatal király öccsét, s ott őt is fogságba vetette, majd június 26-án nyilvánosan kinyílvánította a trónigényét. Mindezt arra alapozta, hogy IV. Edvárd és Elizabeth Woodville házassága (szerinte) érvénytelen volt, így fiai törvénytelenek vagyis nem örökölhetik a trónt. Állítása szerint a király már házas volt, amikor "feleségül vette" Elizabeth Woodville-t.

Őt támogatta az északi hadsereg, amely féken tartotta a londoniakat.

A trónbitorlót és feleségét 1483. július 6-án koronázták meg a Westminster-apátságban.

A koronázás előtti napon a királyi pár egy ünnepi menetben lovagolt a Towertől a Westminster-apátságig. A szertartás napján aztán mezítláb sétáltak a vörös szönyegen a White Hall-tól az apátságig. A királynő uszályát Richmond grófnője, Lady Margaret Beaufort vitte, akinek a fia hamarosan VII. Henrik néven az első Tudor-uralkodó lett.

III. Richardot Canterbury érseke Thomas Bourchier koronázta meg, majd Anna koronázása következett. Szinte az egész angol nemesség részt vett a koronázáson és persze sokan ott voltak a hagyományos koronázási banketten is, a Westminster Hall-ban.

Richard azonban nem sokáig örülhetett a királyi címnek, hiszen 1485. augusztus 22-én a bostworthi csatában elesett, s az őt legyőző Tudor Henrik került a trónra.

Shakespeare egy évszázaddal később elég sötéten ábrázolta, de némi enyhe fokú gerincferdüléstől eltekintve semmilyen komoly egészségügyi problémája nem volt. Sokak szerint jó férj, jámbor keresztény és hűséges alattvaló volt - de ennek azért a tények ellent látszanak mondani.

Az biztosnak tűnik, hogy karizmatikus, ékesszóló, egoista és könyörtelen ember volt, de bátor és nagylelkű is tudott lenni. A királyi címét széleskörben elutasították, s csak a katonai erő miatt tudott egy ideig a trónon maradni.

djp