Egy harcos királyné a XII. századból

A 12. század angol történelmének egyik legfontosabb női alakja volt Matilda, Boulogne grófnője, aki a korban szokatlanul fontos női szereplő volt, s oroszlánrésze volt abban, hogy férjének sikerült Anglia trónjára ülnie és haláláig ott is maradnia, I. Henrik halála után.

matilda_1.jpg

Matilda apja, III. Eustace boulogne-i gróf volt, aki Nagy Károly közvetlen leszármazottja volt, édesanyja pedig Skóciai Mária, aki apai ágon a skót királyok leszármazottja volt, anyai ágon pedig, Wessexi Margit révén Nagy Alfréd leszármazottja is. Mindezek mellett azonban Wessexi Margit másik közismert neve Skóciai Szent Margit, aki édesanyja révén a magyar királyi ház leszármazottja volt, vagyis Margit feltehetően Szent István egyik lányának volt a leánya. (az egyház álláspontja szerint Skóciai Szent Margit, Árpád-házi szent).

Matilda szinte egész életében harcolt egy másik, vele közel egykorú Matilda, I. Henrik király leánya ellen. Henrik lánya, akinek az édesanyja testvére volt Skóciai Máriának, Anglia uralkodónője szeretett volna lenni, míg Eustace lánya, Matilda, a férjét, Blois Istvánt szerette volna a trónra ültetni. István egyébként ugyanúgy Hódító Vilmos unokája volt, mint Henrik lánya, Matilda.

 matilda-boulogne.png

Így tehát mindketten (István és felesége, Matilda is) unokatestvérei voltak Henrik lányának.

I. Henrik 1135. december 1-én hunyt el a féktelen természete miatt, s mivel egyetlen törvényes fia már jóval korábban meghalt, a lányát szerette volna utódjának, aki ekkorra már özvegy német császárné is volt. Blois István ezt másképpen gondolta, s ő maga ült a trónra, s 1135. december 22-én meg is koronáztatta magát, így elkezdődött az Anarchia kora.

Ebben a harcban szokatlanul fontos szerepet játszott a felesége, akit 1136. március 22-én, húsvétkor, Anglia királynéjává koronázott, s aki szerette volna öt gyermeke számára biztosítani a trónt.

Amikor aztán István fogságba esett, a feleség igazán hatékony hadvezérnek bizonyult. Jól megmutatkozott ez a lincolni csata után is, amikor a férjét elfogták, s amikor ő maga gyűjtött sereget, amely a saját koronázására váró Matilda császárnét kiűzte Londonból, sógora, Blois Henrik segítségével. Amikor aztán az özvegy császárné ostrom alá vette Blois Henriket Winchesterben, Matilda királyné megtámadta az ostromlókat. Hamarosan elfogták Gloucesteri Róbertet, a császárnő féltestvérét, s foglyot cseréltek. Így került István újra vissza a seregéhez, vagyis az életét köszönhette a feleségének.

matilda1.jpg

Az Anarchia majdnem két évtizede alatt aktív és fontos szerepet játszott, így amikor 1152. május 3-án egy lázas betegség következtében elhunyt, a férjét valóban pótolhatatlan veszteség érte. István teljesen megtört amikor megtudta, hogy felesége az essexi Hedingham kastélyban meghalt, barátnője, Eufémia, Oxford grófnője vendégeként.

hedingham_castle.jpg

Mindaddig, amíg ő élt, úgy tűnt István fog győzni, de aztán a felesége halála után tizennégy hónappal, a trónörökös Eustace is elhunyt huszonhárom évesen, s István már belefáradt a harcba.

Ráadásul Eustace halálának a napján született meg Matilda császárné első unokája, a leendő II. Henrik angol király és Aquitániai Eleonóra első gyermeke, Vilmos, a leendő örökös.

Ennek következtében megkötötték a Wallingfordi Szerződést, amely biztosította Matilda császárné fia, Henrik számára az angol trónt. Ezt azonban Matilda királyné már nem érhette meg, s feltehetően nem is örült volna neki, hogy hiába küzdött majdnem két évtizeden keresztül.

 djp

 

Címkék: Plantagenet, Matilda