Az első igazán jól használható mesterséges édesítőszer a szacharin volt, amelyet ugyan az ólom-acetát megelőzött, de az egy eléggé ismert méreg.

Ira Remsen professzor 1878 végén vagy 1879 elején egy kis laboratóriumot vezetett a marylandi baltimore-i John Hopkins Egyetemen, amikor egy importcég, a HW Petrol megkereste, hogy cukorral kapcsolatos kutatásokat végezzen a számára.

A cég azt szerette volna, hogy Constantin Fahlberg, az édes dolgok szakértője Remsen laboratóriumával tesztelhesse a szállítmány tisztaságát.

A sikeres együttműködés után további közös projekteik voltak.

Egyik este Fahlberg azt tapasztalta, hogy a vacsora szokatlanul édes. Mivel a kenyeret nem édesítette meg, csak valami vegyszer lehetett az oka. Nem érzett mellékhatásokat, így elhatározta, hogy kideríti melyik anyag volt édes.

Nem emlékezett pontosan milyen vegyszereket használt aznap, így a következő nap szinte minden vegyszert megkóstolt, ami persze nem volt teljesen veszélytelen.

Azt fedezte fel, hogy ha megtölt egy főzőpoharat foszfor-kloriddal, ammóniával és szulfobenzoesavval, akkor benzoe-szulfimid jön létre, amelyet már ismert, de még soha nem volt oka megkóstolni.

Így fedezte fel a szacharint, amely az első világháború esetén nagyon népszerűvé vált a cukor helyettesítőjeként.

A szacharin teljesen biztonságosnak tűnik, így 2010-ben EPA kijelentette, hogy „a szacharin már nem tekinthető potenciális veszélynek az emberi egészségre”

djp