60 éves a TV-maci - x

A TV Maci 1963. április 15-én (egy húsvét hétfőn) jelent meg először a Magyar Televízióban, mint az Esti mese szignálfilmje. Akkoriban a Magyar Televízióban a bemondók még esti mesét olvastak fel a gyerekeknek, és a gyermekműsorok szerkesztősége arra gondolt, hogy a meseolvasáshoz készítenek felvezető és lezáró blokkokat. Többféle (összesen hatféle) elképzelés volt a bohókás tündértől a mackóig, de utóbbinak olyan átütő sikere lett, hogy hamar egyértelmű vált, hogy ő lesz a győztes.

tvmaci1.jpg

Így készült el a főcím egy mackóval, aki este lefürdik, megmossa a fogát, megnézi az esti mesét, majd elmegy aludni. A hivatalos születésnapja 1964. (más források szerint 1963.)) október 23-án van, ami persze (mint fentebb látható) nem az első tévés szereplése, hanem Bálint Ágnes (egyik) születésnapja volt, aki az Esti mese szignálfilmjének az eredeti forgatókönyvét írta, valamint a maci karakterét is ő találta ki.

Magát az első bábfigurát Szabó László iparművész készítette, majd később Lengyel Zsolt, festőművész tervezte, s ez alapján Köber Tibor animátor és a makettműhely vezetője alkotta meg. Bálint Ágnes 1958-ban kezdett dolgozni az éppen megalakuló Magyar Televízió Gyermek- és Ifjúsági Osztályánál, amely az Esti mesék rendszeres adásait 1962. november 1-jén indította el, ám ekkor még képi illusztrációk nélkül.

balint_agnes_emlekmacko_hu.jpg

Bálint Ágnes nevéhez fűződnek egyébként a TV Macin kívül még (többek között) a Futrinka utca figurák, mint Cicamica és Böbe baba, valamint Mazsola, Manócska és Tádé.

A TV Macin eredetileg babydoll volt, vagyis lány volt, és csak a forgatásnál döbbentek rá, hogy nem biztos, hogy jó a  „női köpés”, aminek a fogmosás utáni rutinnál volt szerepe, így végül határozatlan nemű lett. A TV maci eredetileg mackókunyhóban élt volna, ahol tüzet rak, fát vág és szokásai a falusi környezetet mutatták volna be, ám a Televízió vezetése a városi, panellakás-hangulatot részesítette előnyben.

tv-maci.bmp

A mackó feje fagolyóból készült, a hasát kitömték, majd filccel borították. A testébe drótvázat építettek, amely lehetővé tette az apró mozdulatokat is. A mozdulatokat sorra lefényképezték, majd ezeket a pillanatfelvételeket egymás után rögzítették. Így keltették a mackót életre, és váltak mozdulatai teljesen valósághűvé. A mackó kezdetben fekete-fehérben jelent meg, majd 1968 után, a színes televíziók megjelenésével már láthatóvá vált, milyen színű ruhát hord és persze az is, hogy a mackó valójában nem fekete, hanem barna.

1963. április 15-én a rádióújságban ezt olvashatták a nézők: „Ettől a naptól fogva egy kis mackó is hallgatja az esti mesét!” Ekkor (az adás) még fekete-fehér volt, de a maci már szépen megmosta a fogát, és leült a tévé elé, majd a mese után ment aludni.

farkasb.jpg

A Macinak akkora sikere volt, hogy még a súlytalanságba is elkísérte Farkas Bertalan magyar űrhajóst, és együtt mondtak mesét fentről, az űrhajóból, még 1980-ban. Közben 1970-ben Bálint Ágnes Jó éjszakát, Maci! címmel egy mesekönyvet is írt.

1981-ben a TV Macit és környezetét modernizálták, sőt a játékát, Valérkát is lecserélte egy Csutkababára. A Macinak sikerült új ruhatárat beszereznie, és a bútorait is megújították, valamint a kor divatjának megfelelően gitározni is megtanult. 

Ekkor Koch Aurél tervező és Tóth A. Pál rendező-animátor látott hozzá Maci megújításához, de ez csak két évre szólt.

1983-ban Rudi Zoltán kijelentette, hogy meg kell reformálni a gyerekek kedvencét, ezért utasítást adott a bábfigura „újragondolására”. Sokak szerint azonban ez nem volt jó ötlet, hiszen Farkas Bertalan szerint „Határozottan ragaszkodnék a Tévémacihoz! Együtt repültünk a súlytalanságban. A szívemhez nőtt ez a figura, és szerintem sokan így vagyunk ezzel az országban”, míg Endrei Judit, csak apró változásokat eszközölt volna.

Az újabb változatot Foky Otto készítette a maciból, s szerencsére nála, igazán jó kezekben volt, hiszen az ő nevéhez fűződött Misi mókus, Murr-murr a kandúr vagy a Legkisebb Ugrifüles figurája is, a felvételeket pedig a Pannónia filmstúdióban készítették.

tvmaci3.jpg

Csutkababát lecserélték Paprika Jancsi figurájára, aki már egy 'élő' figura volt, s közösen játszották a kerettörténetet a macival. A figurája kivitelezését Szabó László kezeire bízták.

A mackó arckifejezéseivel is tudtak már variálni, hiszen a szemei viaszból készültek, amit a felvételek készítésekor könnyen tudtak alakítani, vagy cserélni.

Majd másfél évtized múlva, 1998-ban az MTV levette a műsorról, mert elavultnak tartották. A felháborodás azonban akkora lett, hogy fél év múlva visszakerült az M2-re.

tvmaci2.jpg

Két évvel később a TV Maci megkapta a hivatalos személyi igazolványát és tévés belépőkártyáját, ezzel is elismerve népszerűségét, ő az MTV legrégebbi „munkatársa”

belepo.jpg

2012. április 15-én ismét menesztették a 'régi' TV Macit, és helyette új változat készült, aki már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé, hanem testvérével, és a kor szelleméhez igazodva már számítógépezett is, igaz a fogmosás helyett. Ekkor ez már nem Esti mese volt, hanem Maci tévé, s a mese után alvás helyett még nekiálltak rajzolni. A zene is megváltozott, bár Berkes Gábor zenéjében még nyomokban fellelhetőek voltak a régi dallamok.

tvmaci.jpg

Négy hónap után azonban levették a képernyőről, és újra elfoglalta a korábbi helyét a 'régi' TV-Maci.

Az eredeti mesében a körülbelül 4 perces játékidő alatt Pécsi József Dörmögő Dömötör Istók gazda udvarán című művének részletei adja elő fagotton  Vajda József Liszt Ferenc-díjas fagottművész.

djp