A virágzó perzsa birodalom s az ókori Egyiptom egyik első nagy csatája volt a pelusiumi csata, amely a korszak egyik legfontosabb és legérdekesebb összecsapásává vált.

A csata ie. 525-ben zajlott le Pelusium közelében, amely az egyik legfontosabb egyiptomi település volt a Nílus-delta keleti részén. A csatával kapcsolatos információk leginkább Hérodotosz és Polüainosz révén állnak a rendelkezésünkre.

Hérodotosz szerint a háború kirobbanásának oka az volt, hogy II. Kambüszész perzsa uralkodó, feleségül kérte II. Jahmesz fáraó lányának a kezét, aki azonban nem szerette volna, hogy a lánya ágyasként élje az életét és egy másik lányt küldött helyette. (II. Kambüszész egyébiránt annak a II. Kürosznak volt a fia, akit Tomürisz győzött és fejeztetett le)

Amikor II. Kambüszész rájött a csalafintaságra, elhatározta, hogy elfoglalja Egyiptomot. Mire azonban elérték az egyiptomi határokat, II. Jahmesz már elhunyt, s fia, III. Pszammetik lépett a helyére.

Az új fáraó Pelusium közelében ütötte fel a sátrát, s várta a perzsákat. Korábban az asszírok is itt támadtak, amikor (legalábbis Hérodotosz szerint) egy mezei egérraj megrágta az asszírok íjait, tegezeit és pajzsait, akik aztán vesztettek. III. Pszammetik tehát bizakodott.

A helyzet azonban kissé bonyolultabb volt, mert a ciprusiak és Számosz szigetének zsarnoka (Polükratész) csatlakozott a perzsákhoz, ahogyan az egyiptomiak legjobb taktikai tanácsadója, Halikarnasszuszi Phanes is a perzsákhoz csatlakozott.

A csata legérdekesebb szereplői azonban a macskák voltak, amelyek szereplésének alapja az óegyiptomi mitológiában volt, ahol az otthon, a szerelem, a termékenység, az öröm, a tánc, a nők és a titkok istennője Bastet volt, a macskaszerű fejével és női testével. Felső-Egyiptomban Sekhmet alakjában imádták a macskákat, akiket harcos oroszlánként a fáraók védelmezőjeként láttak, s akik jelképesen a háborút is vezették.

A macskák szentek voltak Egyiptomban, ahol a macska megölése halálbüntetéssel járt, s az egyiptomiak inkább a macskákat mentették meg önmaguk helyett, ha választani kellett. Ennek a tiszteletnek a következményei a macskamúmiák is.

A perzsa uralkodó azonban tudomást szerzett az egyiptomiak macskaszeretetéről és macskatiszteletéről, s ezt fel is használta a harc során.

A perzsák (pontosabban az ott harcoló számos arab és görög zsoldos) pszichológiai hadviselést folytattak az egyiptomiak ellen, amikor a macskákat felhasználták a küzdelemben.

Az egyik krónika szerint a perzsa hadsereg a pajzsokra macskákat festett, mások szerint valódi macskák voltak odakötve (esetleg festve is és élőben is ott voltak). Az egyiptomi íjászok vonakodtak kilőni a nyílvesszőket, mert féltek, hogy eltalálják a szent állatokat vagy képmásukat.

Nagyon sokan elestek, a többiek pedig bemenekültek Pelusium várába, amelyet a perzsák ostrom alá fogtak. A perzsa uralkodó parancsára aztán a macskákat bedobálták a várba.

Az egyiptomiak összezavarodtak a támadás ilyen alakulásától, s elhagyva Pelusium várát, menekülőre fogták, miközben a perzsák óriási vérengzést hajtottak végre közöttük.

Az egyiptomi sereg súlyos veszteségek árán jutott el Memphiszbe, amelyet a perzsa sereg ostrom alá fogott. A város hosszú ostrom után esett el, s fogságba esett maga a fáraó és családja is. A perzsa uralkodó 2000 befolyásos személyt végeztetett ki, s közöttük volt a fáraó fia is, akit azonban előtte láncra vertek és állatként fogtak be. A lányát rabszolgának adták el, s arra kényszerítették, hogy vizet hordjon a lovak számára a Nílusból

Kambüszész már éppen hazaindult, amikor lázadás tört ki. A perzsa uralkodó visszatért és válogatás nélkül ölette meg az embereket - egyiptomiakat és perzsákat vegyesen. Ekkor halt meg Pszammetik fáraó is, akinek egy bika vérét kellett meginnia, amelyet nem élt túl, bár más források szerint fogságba került, de tovább élhetett. Mindenesetre elég bizarr halála lehetett és alig hat hónapig volt fáraó. 

A régi források alapján közel ötvenezer egyiptomi és hétezer perzsa esett el a csatában.

Hérodotosz a csata után körülbelül 75 évvel járt a csatatéren, s a halottak csontjai még mindig ott hevertek a sivatagban. A koponyacsontokat megvizsgálva azt állapította meg, hogy perzsáknak vékony és törékeny csontjai voltak, az egyiptomiaknak pedig vastag és tömör csontjai

djp