A gólkirály, akit az egész kontinens irigyelt - Schlosser Imre

Volt idő, amikor a magyar futball még nem a világhírű Aranycsapatról szólt, nem Puskás Öcsiről vagy Kubaláról.

Volt egy korszak, amikor a futballélet még szinte családi méretű volt, a pályák sárosak, a mezőnyök „sportos úriemberekből” álltak, és a játékot még sokan nézték cilinderből. Ebben a világban tűnt fel egy fiatal balösszekötő, Schlosser Imre, aki hamarosan nemcsak a magyar pályákat, hanem egész Európát meghódította — nem sztárként, hanem legendaként.

Egy fiú, aki mindig kapura lőtt

Schlosser Imre 1889 őszén született Budapesten. A futball ekkoriban még csak bontogatta szárnyait Magyarországon, de a sportágnak már kialakulóban volt a kultúrája. A fiatal Schlosser gyorsan feltűnt a labdaérzékével, taktikai intelligenciájával és azzal, hogy képtelen volt kihagyni a helyzeteket. Úgy mondták róla: „Ha Slózi a labda közelében van, az már fél gól.”

A Ferencvárosi Torna Clubban lett ismert. Alig volt húszéves, amikor már bajnokságot nyert, és gólkirályi címeket halmozott. Játéka nemcsak eredményes, de szemet gyönyörködtető is volt: nem volt nyers vagy erőszakos, inkább okos, ügyes, finom – a klasszikus technikás magyar csatár prototípusa.

Gólkirály mindenek felett

Schlosser 1911-ben vált európai szinten is „elsővé”: ő lett az első játékos a kontinensen, aki egy nemzeti válogatottban elérte az 50 gólt. Ez akkoriban egészen elképesztő volt. Ma, amikor minden nagy csapat gólrekordere szinte automatikusan világsztár, hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen nehéz volt ez akkor: sárban, nehéz labdával, kézi varrású cipőben, durva belépőkkel, taktikai tervezettség nélkül.

A magyar válogatottban 68 meccsen 59 gólt lőtt — ez a mai napig irigylésre méltó mutató. Klubszinten pedig 318 bajnoki mérkőzésén 417 gólt jegyeztek fel tőle, ami még a mai modern statisztikákkal mérve is lenyűgöző. Ő volt az első, aki gót szerzett a klub Üllői úti stadionjában, még 1911. február 12-én, éppen az MTK ellen.

És ami igazán különlegessé teszi: nem csak egy klub ikonja volt. Előbb a Fradit, majd az MTK-t vezette sikerre. Két nagy rivális, két külön világ — és ő mindkettőben ünnepelt volt.

Persze ez a klubváltás sem volt mindennapi, állítólag a Fradi elnökétől két (plusz) tiszteletjegyet kért, amit nem kapott meg, majd megsértették az ezt követő vitában, így azonnal átigazolt a nagy riválishoz. Az első évben (a világháború alatt) 16 mérkőzésen 38 gólt rúgott - ez szinte utolérhetetlen az első osztályban.

De aztán tíz év múlva (némi kihagyás után) visszatért, ha csak egy évre is, mert "Titokban sok könnyet hullattam az elhagyott zöld-fehér színekért., melynek még ma is változatlanul híve vagyok és az is maradok. Könnyen meg lehet ezt érteni, hiszen az igazi klubszellemet ott szívtam magamba és az FTC-ből lendült futballkarrierem a magasba. Mindig igazi örömet éreztem, mikor a zöld-fehér sávos trikót magamon feszülni éreztem".

A pályafutása alatt 13 bajnoki címet és 7 gólkirályi címet gyűjtött be, az MTK-ban hat szezonban hat bajnoki címet szerzett, s mintegy mellékesen 4 évig folyamatosan európai gólkirály is volt. Ekkortájt volt az, hogy Svájc ellen egyetlen válogatott mérkőzésen 6 gólt szerzett.

A halk szavú vezéregyéniség

Schlosser nem volt hangos ember. Nem volt afféle keménykezű csapatkapitány, és nem pózolt a pályán. A játék volt számára a lényeg, nem a díszlet. Egyes beszámolók szerint csendesen öltözött, udvarias volt, de ha pályára lépett, megváltozott: ott céltudatos, könyörtelen, de mégis elegáns játékos lett belőle.

Nem volt divatos arc, mégis mindenki ismerte. A "Schlosser-gól" fogalom lett, a lapok külön rovataiban jegyezték, hányat szerzett éppen az adott idényben.

Az első magyar futballsztár

Mielőtt Puskás vagy Hidegkuti neve bejárta volna a világot, Schlosser Imre már beírta magát az európai futballtörténelembe. Külföldi lapok cikkeztek róla, és gyakran keresték külföldi klubok is – de csak pályafutása végén igazolt egy évre külföldre (de az sem igazi külföld volt, hiszen a Wiener FC volt, játékos-edzőként). Ő még abból a korból való volt, amikor a hűség, a közösség, a nemzeti identitás erősebb volt a szerződéseknél.

Schlosser a harmincas évek végéig aktívan játszott, majd edzőként is tevékenykedett kisebb kluboknál. Az ötvenes évek elejére már szinte teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. 1959. július 18-án, 69 évesen hunyt el Budapesten.

Bár a neve ma nincs annyit emlegetve, mint Puskásé vagy Détárié, de a Fradi és az MTK is legendaként őrzi emlékét – és a statisztikákban, a rekordlistákon ma is ott van a neve, mint az egyik első.

Utóhang – egy korszak szimbóluma

Schlosser Imre több volt, mint futballista. Ő volt az első példa arra, hogy a magyar futball lehet világszínvonalú. Hogy egy budapesti fiú is lehet Európa legjobbja. Hogy a technika, az ész és az ösztön együtt csodákra képes a pályán. 1955. október 16-án a 100. magyar-osztrák mérkőzésen, 104 ezer néző előtt ő vezette ki a magyar csapatot és ő végezte el a kezdőrúgást is, a Népstadionban.