A karácsonyi hagyományok kialakulása
A karácsony, amely Krisztus születését ünnepli meg, igazi keresztény ünnep, bár ma már inkább az ajándékozás és a család ünnepe. Persze a karácsony sem volt előzmény nélküli, hiszen a római Saturnalia ünnepekből indult ki, amely a mezőgazdaság istenének, Szaturnusznak állít emléket.
Persze az is igaz, hogy bár Jézus születésének időpontját ünnepeljük, nem is ismerjük, hogy pontosan mikor is született, de nem csak a dátum, hanem még a pontos év is hiányzik. Az viszont valószínű, hogy nem decemberben született, hiszen a Biblia szerint a pásztorok a nyájat a mezőn őrzik, amely decemberben elég ritkán fordul elő a születése helyén. A legkorábbi becslések, amelyek Jézus születését próbálták meghatározni, Alexandriai Kelementől származnak 200 körülről.
A sakkot az arabok honosították meg Európában a 8-9. században, de a modern szabályok hosszú fejlődés eredményeképpen jöttek létre. Hamar a nemesi, királyi udvarok kedvelt időtöltése alakult ki belőle. II. András lánya,
1120 augusztusában már húsz éve uralkodott Angliában I. Henrik, Hódító Vilmos fia, aki bátyja, II. Vilmos szerencsétlen (vagy inkább gyanús) halála után került a trónra.
A Napkirály hatalmától talán csak a hiúsága volt nagyobb, de volt olyan helyzet, amikor ez is veszélybe került.
Magyarországi Szent Erzsébet avagy Türingiai Szent Erzsébet talán a legismertebb szentté avatott magyar királylány, aki (a jelenlegi ismeretek alapján) 1207. július 7-én született II. András magyar király és a Bánk bánból is ismert Merániai Gertrúd harmadik gyermekeként.
A fiatal korában rendkívül sikeres cár, élete utolsó éveiben már korántsem volt olyan diadalmas, mint korábban. Egyre-másra érték a kudarcok a külpolitikában és 1581 őszén betört az országba Báthory István lengyel király és litván nagyfejedelem is. Éppen emiatt vártak kihallgatásra a bojárok, amikor a trónörökös egy tervet vázolt fel előtte Báthory ellen. A cár komoly meggyőződése volt, hogy örököse a trónjára tör.
Hódító Vilmos negyedik fia, Vilmos nevű bátyja 1100. augusztus 2-án történt (némiképp gyanús) vadászbalesete után azonnal elfoglalta Anglia trónját, nehogy másnak is eszébe jusson. A trón elfoglalása után Henrik igyekezett a hatalmát megerősíteni, hiszen normann uralkodóként nem volt túlságosan népszerű az angolszászok között.
A katolikus egyház 179. pápája, IV. Celesztin, 1187 körül született Milánóban Goffredo da Castiglione néven egy befolyásos lombardiai családban. Már fiatalkorában belépett a ciszterci rendbe, majd III. Orbán pápa unokaöccseként a pápai udvarba került dolgozni. Később a szerzetesi esküje alól felmentve, a milánói egyház kancellárja lett, 1227-ben pedig IX. Gergely pápa előbb presbiterré, majd bíborossá nevezte ki. Ebben a minőségében tárgyalt a toszkán és lombard városokban, de sikertelenül, mert a városok II. Frigyes német-római császárt támogatták.
III. Vlad, azaz Karóbahúzó Vlad vagyis Vlad Tepes, aki Valachia uralkodója volt (háromszor is) a mai Dél-Románia területén, eléggé ismert figura volt a XV. században.
Rhea Silvia ikerfiai, Romulus és Remus, a hagyomány szerint ie. 753. április 21-én alapították Rómát. (Valójában a történészek szerint a város már évszázadokkal korábban létezhetett.) Persze nem voltak igazán jó testvérek, hiszen Romulus megölte Remust és ő lett Róma első királya - ahogyan a bibliai Káin és Ábel sem voltak igazán jó testvérek. A Palatinus dombon létrehozott új település mellett a hagyomány szerint létrehozta az első légiókat és a szenátust is.