A katolikus egyház vezetői között számtalan érdekes személyiséggel talákozhatunk, akik hosszabb vagy rövidebb ideig ültek a pápai trónuson. Voltak közöttük jók, sőt szentek is szép számmal, ugyanakkor voltak közöttük léha, nemtörődöm, sőt olykor botrányos pápák is.

A sok pápa (és ellenpápa) között mindenféleképpen említést érdemel Fülöp, aki 768. július 31-én (egy vasárnapi napon) lépett Szent Péter trónjára, hogy még aznap el is tünjön a történelem süllyesztőjében.

Miután Napóleon nem ért el eredményt Moszkva alatt, a seregét visszafordította, s hazaindult.

A kezdetben még félmilliós Grande Armée életben maradt 27 000 francia, lengyel, holland és német katonája teljesen elcsigázottan menetelt hosszú órákon keresztül. Maga a császár is sokszor közöttük menetelt egy botra támaszkodva, miközben beszélgetésekkel próbálta bennük tartani a lelkierőt. Máskor pedig magányosan lovagolt a tömegben.

IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária első gyermeke a korban oly divatos Kunigunda vagy Kinga néven néven született Esztergomban 1224. március 5-én.

A magyar király első gyermekeként illusztris családba született, de ő maga is sokat tett azért, hogy megemlékezzenek róla. Egészen fiatal korától mély vallásosság jellemezte és szüzességi fogadalmat tett.

Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy kor szokásai alapján hamar eljegyezzék, majd tizenöt évesen feleségül is ment Boleszláv lengyel herceghez. A magyar király udvarába 1239-ben érkezett a leánykérő küldöttség, s IV. Béla fontosnak ítélte volna a szövetséget, így ő igent mondott.

Kinga több napos vívódás után, hiszen életét Istennek akarta szentelni, végül igent mondott, de nem minden feltétel nélkül.

A középkorban nem volt meglepő, ha egy uralkodónak tíz vagy akár több gyermeke is született, azonban kissé más a helyzet ha a római pápáról van szó. Nézzük VIII. Ince esetét.

Giovanni Battista Cibo 1432-ben született Genovában tekintélyes, görög származású családban. Apja, III. Kallisztusz idején Róma szenátora volt, s ő maga a nápolyi királyi udvarban nevelkedett. Előbb a római, majd a padovai egyetemre járt. Eléggé mozgalmas életét élhetett, hiszen a krónikások összesen tizenhat gyermekéről tudnak, akik közül talán nem volt mindegyik törvénytelen, hiszen Cibo egyes krónikák szerint meg is nősült. A felesége halála után úgy döntött, hogy Isten szolgája lesz, így felajánlotta szolgálatait V. Miklós pápa féltestvérének, Calandrini bíborosnak.

1132. július 22-én ütközött meg II. Béla magyar király és III. Boleszláv lengyel fejedelem serege, aki a trónkövetelő Borisz hercegnek akarta a magyar trónt biztosítani.

Könyves Kálmán állítólagos fia évtizedeken keresztül próbálkozott a magyar királyi korona megszerzésével. Trónigényét arra alapozta, hogy Könyves Kálmán magyar király és Eufémia kijevi nagyhercegnő fia volt. Eufémia a második felesége volt a magyar királynak, aki azonban házasságtöréssel vádolta és eltaszította magától, az 1113 körül születendő fiát pedig nem ismerte el sajátjának.

Amikor VIII. Henrik neve szóba kerül, szinte mindenki a hat feleségét említi, valamint az anglikán egyházat, pedig a király ettől sokkal színesebb egyéniség volt. (Henrik élete - 1. rész és 2. rész)

Sok más uralkodóhoz hasonlóan VIII. Henrik is féltette az életét, az esetleges trónkövetelőkkel szemben. Nála is szokás volt a felszolgált ételeket és italokat biztonsági okból előkóstolni, de az ő félelme itt nem állt meg. Legfőbb félelme az volt, hogy valamilyen bőrön keresztül felszívódó méreggel akarják megmérgezni. Emiatt, volt olyan alkalmazottja, akinek az volt a feladata, hogy a király párnáját megcsókolja, hogy kiderüljön, a párnahuzatot nem itatták-e át valamilyen toxikus anyaggal. Persze nem csak a párnahuzatot, hanem az ágynemű minden szegletét, a párnáktól a lepedőkig. Mindezek mellett állandó jelleggel egy szolga aludt a szobájában, aki esténként tőrrel vizsgálta meg, nincs-e valaki még a szobában.

Természetesen ez a paranoia nem csak saját magára terjedt ki, hanem egyetlen életben maradt fiára, Edvárd hercegre is. A fia esetében az volt a különbség, hogy szerinte a herceg ruházatát akarták beitatni toxikus anyaggal. Ebből kifolyólag Edvárd, a ruházatát csak akkor vehette magára, ha azt alaposan kimosták.

Ráadásul az apja a mosásban sem látott igazi biztosítékot, ezért a személyzetnek a herceg ruháját előbb fel kellett vennie, hogy valóban nem mérgező-e. A hírek alapján az ágytálat is ellenőriztette a személyzettel, de arra nincsenek hiteles információk, hogy ez pontosan hogyan történt.

Természetesen más paranoiája volt. Nem bízott az orvosaiban és saját maga kezdett el különböző keverékeket készíteni. Ezek elsősorban a lábán lévő fekélyek gyógyítását szolgálták volna.

Más betegségektől is nagyon félt, s amikor valamilyen betegség ütötte fel a fejét, legyen az pestis vagy a rejtélyes izzadásos betegség, a király elmenekült a legeldugottabb kastélyáig, ahol biztonságban érezte magát.

Ennek eredményeképpen nagyon szerette a fürdést, s hitte, hogy az távoltartja a betegségeket. A fia születése után elrendelte, hogy a herceg lakosztályait rendszeresen súrolják le, s a gyereket is naponta mosdassák. Ez persze nem ártott a hercegnek.

Nem tudni, hogy ez a paranoia mennyiben hatott ki a hat feleségével való kapcsolatára.

djp

Az egészséges táplálkozásban fontos szerepet játszik a tej és a gyümölcs is, mégis akadhat olyan helyzet, amikor ezek okozhatják valakinek a halálát - meg persze a féktelen habzsolás.

Zachary Taylor az Amerikai Egyesült Államok 12. elnöke volt, aki azonban alig 16 hónapot töltött a hivatalában.

Gaius Appuleius Diocles 104-ben született Lamecumban, a mai Portugália területén egy középosztálybeli családban. Mindenki arra számított, hogy apja hajózási vállalkozását folytatja, de ehelyett kocsiversenyeken kezdett versenyezni.

Mivel komolyabb sikerei voltak, ezért 122-ben meghívták Rómába, hogy a Circus Maximusban is be tudja mutatni tudását. Ekkortájt Lamecus néven ismerték, utalva szülőhelyére.

Az átlagember számára Napóleon legnagyobb és legbosszantóbb veresége Waterloo volt, amely természetesen részben igaz is.

Van azonban egy másik ütközet, ahol a császár emberei nagyon gyorsan megfutamodtak, mindezzel nagy derültséget okozva az oroszoknak, poroszoknak és angoloknak.

1807 júliusában, miután a Francia Birodalom, Poroszország és Oroszország aláírta a tilsi szerződéseket, az ünneplésre vágyó császár igazi háború híján másfajta izgalomra vágyott. Louis-Alexandre Berthier vezérkari főnököt azzal bízta meg, hogy szervezzen nyúlvadászatot.

A vezérkari főnök hatalmas szabadtéri ebédet szervezett Grosboisba a császár és a legkiválóbb katonái számára, ahol a hadsereg rézfúvósai szórakoztatták a vendégeket. Többszáz, egyes hírek szerint háromezer nyulat fogtak be, amelyeket a mező peremén egy hatalmas ketrecbe zártak.

A második prágai defenesztráció, amely után egyenes út vezetett a harmincéves háborúhoz, 1618. május 23-án történt a prágai Hradzsinban.

II. Rudolf német-római császár, cseh király és magyar király 1609-ben kiadott egy felséglevelet Csehország számára, amely a templomépítéseket szabályozta. A katolikus értelmezés szerint a protestánsok csak a koronauradalmakban építhettek templomokat, a protestánsok szerint pedig egész Csehországra kiterjedt a szabályozás. A protestánsok két templomot építettek Braunauban és Klostergrabban. A kormány a Braunauban lévőt a katolikusoknak adta át, a másikat pedig leromboltatta. A protestánsok nagyon felháborodtak és összehívták a tartományi rendeket. A hitvédők benyújtották panaszukat a kormánynak, majd az éppen uralkodó (nem Hunyadi) Mátyás királynak is, de mindkét helyről elutasították őket.

A protestánsok szervezkedni kezdtek a kormányzat megbuktatására.

A protestáns oldalról Jindřich Matyáš Thurn gróf, a kormányzati oldalról Jaroslav Martinic várgróf vezette a tárgyalásokat. A dolog pikantériája, hogy Martinic, aki udvari tanácsos volt, korábban éppen a Thurn gróftól elvett karlsteini várgrófságot kapta meg.

1618. május 22-én, egy keddi napon sor került az első találkozóra, majd az eredménytelen egyezkedés után másnap folytatták a vitát. A protestánsok reggel nyolc órakor nagy tömeggel, gyalog, szekereken és lóháton indultak a várba. Az elhúzódó tárgyalások alatt a vita hevében a protestánsok Jaroslac Martinic várgrófot, Vilám Slavata tartományi főbírót és Fabricius nevű titkárukat kidobták az ablakon a "cseh nép árulóiként".

A kidobottak nagy szerencséjére viszonylag könnyen megúszták a 18 méteres zuhanást. A várfal tövében felgyülemlett szeméthalom felfogta a zuhanás erejét, így a kidobottak el tudtak menekülni.

Az elsőként kidobott Martinic a leérkezéskor felkiáltott "Jesu, Maria, miserere mei!". Slavata súlyosan megsebesült, fejét beverte a párkányba, a titkár viszont gond nélkül leérkezett.

Peter Milger: A harmincéves háború című műve alapján Slavata és Fabricius zuhanása a következőképpen zajlott.

"Először összetörték a keze ujjait, amelyeken kapaszkodott, a véresen és kalap nélkül, fekete bársonykabátban dobták le az ablakon. A földre zuhant, nyolc singnyivel mélyebbre gurult Martinitznál, az árokba, és nagyon belegabalyodott a feje a nehéz kabátjába.
...
Slavata gróf megütötte az alsó ablak kőpárkányát, és fejével a földön lévő kőre esett.
...
Végül az árokba dobtuk Phillip Fabricius magisztert, a római császári tanácsost és a cseh királyi titkárt"

Egyes hírek szerint amikor kidobták őket, akkor néhány lövés is eldörrent, de a zöld terembe, ahonnan érkeztek, elvileg nem lehetett fegyvert bevinni. A zuhanás után a Lobkoviczky-palotában találtak menedéket, ahol Polyxena von Lobkowicz, egy katolikus cseh nemesasszony fogadta be őket.

A grófnő visszautasította Thurn gróf kérését a kiadatással kapcsolatban, s ő maga kezelte a súlyosan megsebesült Slavatat. Martinic éjjel elmenekült, egészen Bajországig.

djp