Amikor Henry Tudor 1457. január 28-án megszületett, senki nem gondolta volna, hogy az egyik legismertebb korszakot fogja elindítani az angol korona történetében.

Apja családja, egy ismeretlen walesi származású család volt, amíg Owen Tudor (a nagypapa) egy csatában nem tanúsított igen nagy bátorságot, így el nem nyerte V. Henrik király kegyét. Ez olyannyira sikerült, hogy a király halála után Owen Tudornak viszonya volt Valois Katalin özvegy királynéval is - egyesek szerint titokban össze is házasodtak.

Az ő fiúk lett Edmund Tudor, aki aztán a leendő VII. Henrik apja lett. Edmund feleségül vette Lady Margaret Beaufort-ot, aki később a kor egyik nagyasszonya lett, de a házasság idején talán tizenkét éves volt, a fia születésekor pedig alig tizenhárom.

Ennek eredményeképpen a vajúdás olyan fizikai megpróbáltatást jelentett a fiatal lánynak, hogy közben már azt hitték, hogy mindketten (az anya és a gyermek is) meghalnak, de végül mégis megszületett Henrik és mindketten életben maradtak. Ebben a korban nem lett volna szokatlan a haláleset, hiszen Mátyás király felesége, Podjebrád Katalin tizennégy évesen hunyt el, gyermekágyi lázban, ahogyan a kisfia is pár naposan meghalt.

Margaret emiatt azonban nem tudott több gyermeket vállalni, lelkileg és fizikailag is majdnem tönkrement. A házasságkötés évében tört ki a Rózsák Háborúja, amelyben férje, Edmund, hamarosan a York-család foglya lett. A fogoly bubópestissel fertőződött meg és 1456. november 3-án meghalt, bár az is felmerült, hogy meggyilkolták.

Így, az alig 13 éves Margaret már két hónappal a szülés előtt özvegy lett, s a lelkileg meggyötört lány számára ezután következett a már említett kegyetlen vajúdás. Ennek következtében azonban a megszületett kisfiú és édesanyja között mindig olyan mély kapocs volt, amely sokban meghatározta az életüket. Henrik így soha nem ismerhette meg az apját - vagy talán mégis ... mert sokakban az is felmerült, hogy igazából Jasper Tudor, a nagybácsi az igazi apa, de ezt talán csak Margaret tudta volna megválaszolni.

A megszületett kisfiú tehát (hivatalosan) apa nélkül nőtt fel egy olyan háborúban, amelyet a York és Lancaster családok vívtak, a kis Henrik sokadik leszármazottja volt III. Edvárd királynak, amely ekkor elég távoli rokoni szálnak tűnt.

A kismamát és a kisfiút mindenesetre Jasper Tudor vitte magával a Pembroke-kastélyba, ahol Henrik az első éveit töltötte. Négyéves volt, amikor a York-család tűnt nyertesnek, hiszen IV. Edvárd elfogta az őrült VI. Henriket és magának követelte a trónt. A hős Jasper pedig elmenekült Franciaországba és magára hagyta a Margaretet és kisfiát.

A kastély új birtokosa egy yorkista gróf lett, aki túszként tartotta ott őket. Felmerült az ötlet, hogy az összes Lancaster-családhoz tartozó személyt meggyilkolják, így Henrik is veszélybe került, de aztán csak várakozás és félelem volt.

Nyolc évig tartott ez a fogság, míg egy csatában a kastély tulajdonosa el nem esett. 1470-ben a Lancaster-ház került jobb helyzetbe, hiszen Richard Neville legyőzte IV. Edvárdot és visszaültette VI. Henriket a trónra, bár az őrült királynak ez majdnem mindegy volt. Visszatért a száműzetésből Jasper is, aki magával vitte a már tizenhároméves fiút a királyi udvarba.

Fél év múlva azonban IV. Edvárd visszatért és visszavette a trónt. Jasper újra elmenekült, de Margaret könyörgésére magával vitte a fiút is. Bretagne-ban, II. Ferenc herceg védelmében éltek, aki nem kedvelte IV. Edvárdot, így menedéket adott a menekülteknek. Öt évvel később azonban a herceg megbetegedett és tanácsadók vették át az irányítást, akik ki akarták őket szolgáltatni.

Angol követek jöttek értük, de Henrik hirtelen 'megbetegedett', így várniuk kellett az indulással. De ez persze csak trükk volt, Henrik egyik barátját Jean du Quelennec breton nemest várta, aki aztán megérkezve bejelentette, hogy Ferenc herceg felépült és nem adja ki Henriket.

1483-ra már minden Lancaster-örökös meghalt, kivéve Henriket, akinek ugyan nevetségesen gyenge volt a trónigénye, de ő volt az egyetlen, aki a családból szóba jöhetett.

Közben azonban IV. Edvárd halála után a fiait a Towerbe zárták és öccse, III. Richárd lett a király. A két fiúról szinte semmi biztosat nem tudni ezek után. A York-hívek közül sokan megvetették Richárdot emiatt, s vártak egy olyan trónkövetelőt, aki szembe szállhat vele. (a király két Towerbe zárt fia, V. Henrik és York hercege)

Henrik anyja eközben férjhez ment egy yorkistához, de a szívében persze lancasteri maradt, így aktívan hirdette mindenkinek, hogy csak a fia hozhat megnyugvást.

A terv zseniális volt.

A Lancaster-ház hívei értelemszerűen támogatták Henriket, de azok a York-házhoz tartozó hívek is, akik IV. Edvárdot támogatták korábban, de elítélték III. Richárd tettét.

Henrik pedig a gordiuszi csomót is elvágta, mert megígérte, hogy feleségül veszi Yorki Erzsébetet, így a két család egyesül, vagyis nem lesz sok vesztese a tervnek - kizárólag III. Richárd.

Az angol történelem (talán) egyik legkegyetlenebb embere azonban ezt nem engedhette meg, így harcra készült. Henrik megpróbált a száműzetésből hazatérni, de első próbálkozásra ez nem sikerült, legnagyobb szövetségesét Buckingham hercegét kivégezték, ő pedig visszamenekült Franciaországba.

Másodszorra már okosabb volt.

Wales-ben szállt partra Jasperrel és egy maroknyi emberrel, de mivel a családja walesi volt, sokan csatlakoztak hozzá már ott. Mire Angliába ért, már hatezer fő volt a seregében.

Persze ez még sokkal kisebb sereg volt, mint III. Richárd serege, akinek ráadásul egy második serege is volt. Ha azt is hozzávesszük, hogy a király harcedzett volt, Henrik pedig tapasztalatlan, akkor még rosszabb volt a helyzet.

A király biztosra akart menni, ezért a második seregét is magához hívta, de Northumberland grófja nem sietett beavatkozni a harcba, rábízta a főseregekre a Bosworth Field-i csatát, 1485. augusztus 22-én.

A király gyorsan dűlőre akarta vinni a dolgot, ezért közvetlenül Henrikre támadt, akit meg is közelített, de végül a testőrség visszaverte a támadását. Egy mocsaras talajra tévedt, ahol a lova megbotlott, ő pedig a földre esett.

A közelharcban aztán egy katona az alabárdjával a király sisakjára csapott, s ezzel összetörte a koponyáját.

Richárd meghalt, s a csata véget ért.

Henrik lett az új király, aki első lépésként egy zseniális húzással Anglia királyának nyilvánította magát 1485. augusztus 21-től, vagyis aki a Bosworth Field-i csatában harcolt ellene, az már hazaárulást követett el. Ő pedig nagy kegyesen megbocsátott (szinte) mindenkinek.

Ezzel majdnem mindenki mellé állt és következett az ígéretének a betartása.

Ez azonban nem tűnt igazán mesebeli frigynek.

Yorki Erzsébet a legnagyobb lánya volt a szépségéről és elbűvölő személyiségéről híres Woodville Erzsébetnek, akitől sok minden örökölt - leginkább a szépségét.

Henrik azonban sápadt, nyurga, gyenge testalkatú, betegesnek tűnő, rossz fogazatú férfi volt, aki azonban, ha jobban megismerték, valójában mégis magával ragadó egyéniség volt. Tartózkodó, udvarias, barátságos, határozott és valóban inspiráló személyiség.

Így aztán, mivel rokonok voltak, s pápai engedély kellett a frigyhez, várniuk kellett. Mire az megérkezett, a fiatal pár már egymásba szeretett.

1486. január 18-án már egy boldog fiatal pár állt az oltár elé, hogy aztán hét közös gyermekük születhessen - elkezdődött a Tudor-kor.

   Források – djp

A Tudor-kor