Az átlagember számára Napóleon legnagyobb és legbosszantóbb veresége Waterloo volt, amely természetesen részben igaz is.
Van azonban egy másik ütközet, ahol a császár emberei nagyon gyorsan megfutamodtak, mindezzel nagy derültséget okozva az oroszoknak, poroszoknak és angoloknak.
1807 júliusában, miután a Francia Birodalom, Poroszország és Oroszország aláírta a tilsi szerződéseket, az ünneplésre vágyó császár igazi háború híján másfajta izgalomra vágyott. Louis-Alexandre Berthier vezérkari főnököt azzal bízta meg, hogy szervezzen nyúlvadászatot.
A vezérkari főnök hatalmas szabadtéri ebédet szervezett Grosboisba a császár és a legkiválóbb katonái számára, ahol a hadsereg rézfúvósai szórakoztatták a vendégeket. Többszáz, egyes hírek szerint háromezer nyulat fogtak be, amelyeket a mező peremén egy hatalmas ketrecbe zártak.
II. Rudolf német-római császár, cseh király és magyar király 1609-ben kiadott egy felséglevelet Csehország számára, amely a templomépítéseket szabályozta. A katolikus értelmezés szerint a protestánsok csak a koronauradalmakban építhettek templomokat, a protestánsok szerint pedig egész Csehországra kiterjedt a szabályozás. A protestánsok két templomot építettek Braunauban és Klostergrabban. A kormány a Braunauban lévőt a katolikusoknak adta át, a másikat pedig leromboltatta. A protestánsok nagyon felháborodtak és összehívták a tartományi rendeket. A hitvédők benyújtották panaszukat a kormánynak, majd az éppen uralkodó (nem Hunyadi) Mátyás királynak is, de mindkét helyről elutasították őket.
A protestánsok szervezkedni kezdtek a kormányzat megbuktatására.
A protestáns oldalról Jindřich Matyáš Thurn gróf, a kormányzati oldalról Jaroslav Martinic várgróf vezette a tárgyalásokat. A dolog pikantériája, hogy Martinic, aki udvari tanácsos volt, korábban éppen a Thurn gróftól elvett karlsteini várgrófságot kapta meg.
1618. május 22-én, egy keddi napon sor került az első találkozóra, majd az eredménytelen egyezkedés után másnap folytatták a vitát. A protestánsok reggel nyolc órakor nagy tömeggel, gyalog, szekereken és lóháton indultak a várba. Az elhúzódó tárgyalások alatt a vita hevében a protestánsok Jaroslac Martinic várgrófot, Vilám Slavata tartományi főbírót és Fabricius nevű titkárukat kidobták az ablakon a "cseh nép árulóiként".
A kidobottak nagy szerencséjére viszonylag könnyen megúszták a 18 méteres zuhanást. A várfal tövében felgyülemlett szeméthalom felfogta a zuhanás erejét, így a kidobottak el tudtak menekülni.
Az elsőként kidobott Martinic a leérkezéskor felkiáltott "Jesu, Maria, miserere mei!". Slavata súlyosan megsebesült, fejét beverte a párkányba, a titkár viszont gond nélkül leérkezett.
Peter Milger: A harmincéves háború című műve alapján Slavata és Fabricius zuhanása a következőképpen zajlott.
"Először összetörték a keze ujjait, amelyeken kapaszkodott, a véresen és kalap nélkül, fekete bársonykabátban dobták le az ablakon. A földre zuhant, nyolc singnyivel mélyebbre gurult Martinitznál, az árokba, és nagyon belegabalyodott a feje a nehéz kabátjába. ... Slavata gróf megütötte az alsó ablak kőpárkányát, és fejével a földön lévő kőre esett. ... Végül az árokba dobtuk Phillip Fabricius magisztert, a római császári tanácsost és a cseh királyi titkárt"
Egyes hírek szerint amikor kidobták őket, akkor néhány lövés is eldörrent, de a zöld terembe, ahonnan érkeztek, elvileg nem lehetett fegyvert bevinni. A zuhanás után a Lobkoviczky-palotában találtak menedéket, ahol Polyxena von Lobkowicz, egy katolikus cseh nemesasszony fogadta be őket.
A grófnő visszautasította Thurn gróf kérését a kiadatással kapcsolatban, s ő maga kezelte a súlyosan megsebesült Slavatat. Martinic éjjel elmenekült, egészen Bajországig.
V. Lajos vagy ahogyan a hálás utókor elnevezte Henye Lajos 966/967 körül születhetett Lothár nyugati frank király fiaként és II. Lothár itáliai király unokájaként. Szülei (Lothár és Itáliai Emma) 966 elején házasodhattak össze, s eléggé gyorsan érkezett a trónörökös is.
Az apa, ismerve a kor viszonyait, már 978 (vagy 979). június 8-án megkoronáztatta fiát Adalbero reimsi érsekkel, így társuralkodóként uralkodtak tovább. Lajos 982-ben feleségül vette Anjou grófjának II. Fulkónak a lányát Blankát, s egyúttal Aquitania uralkodójává is koronázták.
A házasság olyan jól sikerült, hogy Blanka két évvel később visszaszökött az apjához, majd elvált Lajostól. Persze ha azt is hozzávesszük, hogy kb. huszonöt évvel volt idősebb Lajostól, s ez már a harmadik házassága volt, akkor talán érthető a csalódottsága a tizenöt-tizenhat éves fiúban. A két év alatt külön hálószobájuk volt, s beszélni is alig beszéltek egymással, s a feleség azt is érzékelte, hogy a fiú nem örökölte apja tehetségét - semmiben.
A történelmi kutatások alapján I. Henrik rendelkezett a legtöbb utóddal az angol uralkodók közül, a korban szokatlan módon mégis lányát jelölte ki utódjának.
Persze Henriknek sem volt egyszerű trónra kerülnie.
Hódító Vilmos negyedik fiaként született, így Henrik nem számíthatott arra, hogy Anglia trónjára kerül. Hétéves volt, amikor Richárd nevű bátyja elhunyt egy vadászbalesetben, de még így is ketten álltak előtte.
Apja halálakor kiderült, hogy Róbert, a legnagyobb fiú, Normadia hercege lett, Vilmos pedig Anglia királya. Henriknek meg kellett elégednie egy jelentősebb összeggel. Egyes források szerint 5000 másik szerint 2000 fontot kapott, valamint kisebb birtokokat.
Az egyik legrettegettebb jeruzsálemi királynak, IV. Balduinnak, a születésekor még kevés esélye volt a trónra, hiszen édesapja III. Balduin király öccseként, csak a király gyermekei után következett - volna.
III. Balduin azonban, akinek (akkortájt alig tizenhat éves) felesége Árpád-házi Szent Piroska unokája volt, 1162-ben gyermektelenül halt meg, 32 évesen. Egyes hírek szerint megmérgezték, más hírek szerint vérhasban halt meg, mint oly sokan a korban.
Hogyan tárgyal a kalózokkal egy igazi római patrícius?
Az ifjú Julius Caesar ie. 75-ben Rodosz felé utazott, hogy retorikai készségeit fejlessze. Apollonius Molontól szeretett volna tanulni, aki Cicero mestere is volt.
Az Égei-tengeren hajózva azonban, a kilikiai kalózok megtámadták, s a Dodekanészoszi szigetcsoport egy Pharmakos nevű szigetére vitték, ahol fogságban tartották. Caesarnak már volt tapasztalata a kalózokról, abból az időből, amikor három évvel korábban, Servilius Isauricus parancsnoksága alatt katonáskodott a térségben.
Napóleon a hadi sikerek után arra vágyott, hogy valóban bekerüljön a magas arisztokrácia köreibe, s egyúttal dinasztikus okok miatt is, egy olyan házasságot keresett, amellyel szövetségeseket találhat vagy legalábbis ellenségeinek, ellenfeleinek száma csökken.
Az Annus Mirabilis - vagyis Newton éve a tudományban
Newton igazán furcsa figura volt, hiszen egész életében nem járt Anglián kívül, nem szerette a sportot, nem érdekelte a zene és a színház, sem a művészet, bár egyébként jól festett és tehetséges költő volt fiatalkorában. Nem volt humora, még a jól ismert angol humora sem. Élete 84 éve alatt szinte mindig egészséges volt (legalábbis fizikai értelemben), s összesen egyetlen fogát veszítette el, soha nem kellett szemüveget hordania, s hosszú, sűrű haja volt - nem szerette a parókát sem.
Kis Károly már nápolyi király és akháj fejedelem is volt, amikor Nagy Lajos halála után szemet vetett a magyar trónra. Az út, amíg odajutott, kissé mozgalmasra sikeredett, a trón birtokolása pedig, eléggé rövid volt.
Apja halála után, fiatal hercegként került a magyar királyi udvarba, ahol Nagy Lajos mellett kiváló katona és tehetséges hadvezér vált belőle. Mivel a nagyanyja Árpád-házi hercegnő volt, így joggal gondolhatta, hogy igényt nyújt be a trónra, főként, mert olykor, Nagy Lajos is így tekintett rá. A királynak csak négy lánygyermeke született, s akkortájt Magyarországon elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy nő kerüljön a trónra.
1368-ban eljegyezte IX. Károly német-római császárt lányát, Annát, de ezt nemsokára felbontották, egy – a császár ellen szolgáló – magyar-lengyel szövetség miatt. Így 1371-ben Mária nápolyi hercegnőt vette feleségül, s megkapta Szlavónia, Dalmácia és Horvátország kormányzását.
A korabeli leírások alapján kis termetű, rőt hajú, de csinos külsejű és nyugodt beszédű ember volt, aki szívesen társalgott tudós emberekkel.
A pápa azt szerette volna, ha Károly ült a nápolyi trónra és ebben Nagy Lajos segítségét kérte. Az idős és már beteg király segítséget nyújtott a pápának és Károlynak, azonban megeskette, hogy lemond minden követeléséről a magyar trónt tekintve. Károly a nápolyi trónért cserébe lemondott a magyar trónról. Ekkorra a magyar és lengyel nemesség már elfogadta a nőági örökösödés lehetőségét.
A pápa így (Nagy Lajos segítségének köszönhetően) 1381. június 2-án Szicília és Jeruzsálem királyává koronázta Károlyt. Nem sokkal később bevonult Nápolyba, ahol Johanna királyné merényletet tervezett ellene. Károly ezt leleplezte, s a királynét Muro várába záratta, ahol (valószínűleg Károly parancsára) 1382. május 22-én megfojtották. Közben Anjou Lajos megérkezett a királyné védelmére, de nem bírt Károllyal. Két év hadakozás után Anjou Lajos egy járványban meghalt, így a harcnak vége szakadt.
Károly őrizetbe vette a Nápolyba látogató pápát is, de végül a pápa kiszabadul. A pápa erre összeesküvéssel vádolta meg, mire Károly haddal vonult ellene, a pápa viszont a kiátkozását helyezte kilátásba. Károly válaszul, a fogolyként magával vitt kardinálisokat egy kivétellel, kivégeztette.
Miközben Károly a nápolyi trónnal volt elfoglalva, a magyar trónt végül I. Lajos 11 éves lánya, Mária örökölte, akit 1382. szeptember 17-én királlyá is koronáztak. Apja, eredetileg őt akarta a lengyel trónra is ültetni, hogy a magyar-lengyel perszonálunió fennmaradjon. A lengyelek azonban kikötötték, hogy csak olyan uralkodót fogadnak el, aki az országban is lakik, így két évnyi huzavona után, oda végül Hedvig került uralkodóként, aki néhány év alatt is a lengyelek (és litvánok) egyik legnagyszerűbb uralkodójává vált.
Mária, nem királynőként, hanem királyként lépett trónra, vagyis jogilag fiúsították.
Ekkor kezdődtek a problémák.
Az egyik tábor (Garai nádor vezetésével) Mária férjeként a francia király öccsét, I.Lajos orléansi herceget szerette volna látni, második pedig (Kanizsai János tárnokmester vezetésével) Zsigmond brandenburgi őrgrófot (Nagy Lajos végakaratának megfelelően). Ekkor lépett be a vetélkedésbe Kis Károly, aki közben Nápolyban már elvégezte feladatait, s kész volt megszegni esküjét.
1385 augusztus 18-án egy csapatnyi magyar főúr arra kérte, hogy fogadja el a magyar trónt, így szeptember 14-én este hajóra szállt és elindult pünkösdi királysága felé.
Partra szállt Horvátországban és Zágrábba ment, eközben azonban Mária és Zsigmond összeházasodtak.
Károly Budára indult, ahol Mária és Erzsébet (Mária anyja) elé mentek, s ő tisztelettel üdvözölte a királynőket, sőt kocsijukban tette meg az utat Budára. Újabb országgyűlést hívtak össze, amely Károlyt kormányzónak választotta, s a királyi palotába költözött. Úgy tűnt, hogy béke és egyetértés van.
Mária lemondott a trónról Károly javára, akit 1385 december 31-án reggel kilenc órakor magyar királlyá koronáztak. Zsigmond, aki eközben Csehországba menekült, tehetetlenül nézte, hogy II. Károly elkezdi az uralkodását, fontos döntéseket hoz, okleveleket bocsát ki s hozzákezd a rendteremtéshez.
Mária anyja azonban nem tudott túllépni azon, hogy korábbi régensi befolyását elveszítette, így merényletet készített elő, a király ellen. A merényletre 1386. február7-én került sor, amikor Károly, szokásához híven, meglátogatta Máriát és Erzsébetet.
A merénylet szemtanúja volt Garai Miklós volt nádor, Alsáni Bálint pécsi püspök, Bebek Imre országbíró és Bebek György tárnokmester is. A végrehajtásával Forgách Balázs főpohárnok volt megbízva.
A merénylet napján Károly kilenc óra körül érkezett meg szokásos látogatásra, amikor Forgách Balázs a király közelébe jutva, így hosszú késsel, teljes erővel a király fejére sújtott, szinte teljesen keresztülvágva a koponyáját egészen a bal szeméig. A főpohárnok ezután még kétszer lesújtott, vagyis a király fejét összesen három vágás érte, amelynek következtében bal szemét el is vesztette.
A tettes azután nyugodtan távozott a teremből. Mindezt megtehette, hiszen Károlyt a pápa korábban kiközösítette, így (a korabeli jog alapján) életét bárki büntetlenül elvehette.
A sebesült király lassú, ingadozó léptekkel elhagyta a helyszínt és még hetekig életben maradt.
Erzsébet anyakirályné a királyt elzáratta, a magyarok között pedig egy összecsapás tört ki. Egyesek a királynét támogatták, másik Károlyt. Károly megtapasztalhatta, hogy a gyilkosság (Johanna halála), gyilkosságot szül.
Az orvosok olyan szert adtak Károlynak, amelytől állapota romlott, így végrendelkezett, amelyben a koronát fiára hagyta, majd meggyónt és 1386. február 24-én (más források szerint 27-én) nagy fájdalmak között elhunyt.
A történet azonban ezzel még nem ért véget, hiszen a kiközösítés miatt nem temethették el egyházi szertartással (amelyet végül fia kérésére IX. Bonifác engedélyezett 1391. február 3-án, mikor Kanizsai János érseket erre utasította).
A királyt meggyilkoló Forgách Balázs február 28-án egy oklevélben egy nyitrai fölbirtokot kapott.
S hogy még érdekesebb legyen - Forgách Balázs levágott feje néhány hónap múlva a meggyilkolt király özvegyéhez került, míg fél évvel később Erzsébet királynét a lánya szeme láttára fojtották meg. Mária is megtapasztalhatta, hogy a gyilkosság, gyilkosságot szül.
VI. Károly francia király, az őrült uralkodók egyik leghíresebb mintapéldája, aki a XIV. század egyik leghíresebb személye manapság.
Az egyik legismertebb vele kapcsolatos esemény, 1393. január 28-án történt, amikor Károly és felesége Bajor Izabella jelmezbált rendezett, az egyik udvarhölgyük, Catherine de Fastaverin esküvőjének tiszteletére.
(A különböző krónikák némileg eltérnek a részletekben - de a legfontosabb dolgokban megegyeznek)
A jelmezbálba a király is beszállt, s öt (vagy négy) másik nemessel vadembernek öltözött és a valósághűség kedvéért össze is láncolták vagy kötötték őket. A jelmezeket gyantával átitatott vászonból készítették, amelyhez len volt erősítve, hogy talpig bozontosnak tűnjenek. Mindenki maszkot viselt, így a közönség nem tudhatta kit rejtenek a jelmezek.
A bál nagyon jól sikerült, a király és társai is fergeteges táncot lejtettek, amikor megérkezett az uralkodó öccse Lajos orleans-i herceg. Bár külön figyelmeztettek mindenki, hogy tilos a fáklya használata, a herceg egy égő fáklyával érkezett és teljesen részegen.
A vad tánc folyamán, a herceg meg akarta nézni az egyik maszk kit rejt, így közel hajolt hozzá, de a fáklya egy szikrája ráesett az egyik táncosra, akinek jelmeze pillanatok alatt lángba borult, s gyorsan átterjedt a többi táncosra is. (Egy másik krónikaíró szerint, rádobta a fáklyát az egyik táncosra, így gyulladt meg.)
A királyné, aki tudta, hogy férje is a jelmezesek között van, azonnal elájult.
Károly kissé távolabb állt a többiektől, s óriási szerencséjére a 15 éves Joan, Berry hercegnője ráterítette terjedelmes kék szoknyáját, így ő nem gyulladt meg. A többieknek azonban nem volt ilyen szerencséjük, hiszen összeláncolva nehezen tudtak menekülni is, így teljesen megégtek. A királyon kívül, csak egy égő táncos (Sieur de Nantouillet) maradt életben (bár más források szerint ő nem is táncolt). Volt, aki egy nyitott boros kádba ugrott, így a bor eloltotta a lángokat. Joigny gróf a helyszínen meghalt, Yvain de Foix és Aimery Poitiers még két napig fájdalmas égési sérülésekkel szenvedtek, míg Huguet de Guisay egy nappal túlélte őket.
A botrány óriási volt, s a királyi udvarnak, nyilvánosan kellett bűnbánatot gyakorolnia.
Ez már a királynak is sok volt, s nem tudta túltenni magát azon, hogy újra emberéletekbe került a szórakozása. Bár most nem ő volt a tettes, mint egy évvel korábban (a sztori a videóban), ez végképpen az őrületbe kergette.
Talán az is elgondodtató, hogy a herceg, talán nem minden ok nélkül érkezett a terembe egy égő fáklyával ...
A király őrültsége nem múlt el minden nyom nélkül, hiszen unokája VI. Henrik, aki egy éves korától már angol király volt, szintén komoly mentális problémákkal küzdött.
De erről és más őrült uralkodókról a mellékelt videóban hallhatunk.
Az átlagember számára Napóleon legnagyobb és legbosszantóbb veresége Waterloo volt, amely természetesen részben igaz is.
II. Rudolf német-római császár, cseh király és magyar király 1609-ben kiadott egy felséglevelet Csehország számára, amely a templomépítéseket szabályozta. A katolikus értelmezés szerint a protestánsok csak a koronauradalmakban építhettek templomokat, a protestánsok szerint pedig egész Csehországra kiterjedt a szabályozás. A protestánsok két templomot építettek Braunauban és Klostergrabban. A kormány a Braunauban lévőt a katolikusoknak adta át, a másikat pedig leromboltatta. A protestánsok nagyon felháborodtak és összehívták a tartományi rendeket. A hitvédők benyújtották panaszukat a kormánynak, majd az éppen uralkodó (nem Hunyadi) Mátyás királynak is, de mindkét helyről elutasították őket.
1618. május 22-én, egy keddi napon sor került az első találkozóra, majd az eredménytelen egyezkedés után másnap folytatták a vitát. A protestánsok reggel nyolc órakor nagy tömeggel, gyalog, szekereken és lóháton indultak a várba. Az elhúzódó tárgyalások alatt a vita hevében a protestánsok Jaroslac Martinic várgrófot, Vilám Slavata tartományi főbírót és Fabricius nevű titkárukat kidobták az ablakon a "cseh nép árulóiként".
V. Lajos vagy ahogyan a hálás utókor elnevezte Henye Lajos 966/967 körül születhetett Lothár nyugati frank király fiaként és II. Lothár itáliai király unokájaként. Szülei (Lothár és Itáliai Emma) 966 elején házasodhattak össze, s eléggé gyorsan érkezett a trónörökös is.
A történelmi kutatások alapján I. Henrik rendelkezett a legtöbb utóddal az angol uralkodók közül, a korban szokatlan módon mégis lányát jelölte ki utódjának.
