A középkor ugyan már véget ért a Tudor-korra, de a kivégzések változatossága mit sem változott, sőt még újabb módszereket is bevetettek, s nem elsősorban azért, hogy a kivégzés kevésbé legyen fájdalmas.

Élen járt ebben a nagy nőfaló, VIII. Henrik is. Persze itt csak az elterjedtebb módszerekre térünk ki.

1. Élve megfőzés

VIII. Henrik már 1531-ben paranoiás volt, s attól félt, hogy megmérgezik. Elrettentésként új büntetésként jelent meg az élve főzés, kifejezetten a mérgezőknek fenntartva. Richard Roose-t úgy végezték ki, hogy a londoni Smithfieldben egy forró vízzel teli üstbe merítették, amíg meg nem halt. Egy kortárs szerint „nagyon hangosan üvöltött” és a nézők közül sokan rosszul lettek, a többiek pedig megdöbbentek. A büntetési módot végül 1547-ben törölték el, de addig számos személyt végeztek így ki. Persze nem Henrik találta ki a módszert, de a középkori/újkori Angliában ő alkalmaztatta először.

2. Halálra nyomás

A Tudor-korban sokszor éheztették a foglyokat, hogy bevalljanak mindenféle bűncselekményeket, de akkor sem jártak sokkal jobban, ha halálra nyomták őket. 

A „peine forte et dure” néven is ismert eljárás lényege szerint nehéz köveket raktak a vádlottakra, amíg vádat nem emelhettek ellenük vagy meg nem haltak a súly alatt. Sir Thomas Smith is elismerte, hogy ez a fajta kínzás „az egyik legkegyetlenebb haláleset volt”.

Ennek ellenére sokan ezt választották, mert ha így haltak meg, nem volt bírósági ítélet, s a földjeiket gyakran nem kobozták el. Így járt Lodowick Greville (1589) és Margaret Clitherow (1586) családja is, akik katolikus papokat bújtattak. Bár őket megölték, a család megtarthatta az örökséget.

3. Máglyahalál

A leggyakrabban a boszorkányokkal hozták kapcsolatba (bár őket inkább felakasztották), a kivégzés ezen módját inkább gyilkosok ellen alkalmazták - különösen olyan nők ellen, akik megölték a férjüket vagy szolgák ellen, akik megölték uraikat vagy szeretőiket. A férj megölését akkoriban "apró hazaárulásnak" tekintették.

Ha szerencséjük volt, az elítélteket előbb megfojtották, aztán égették meg. Ellenkező esetben a füst belégzése és az égési sérülések végeztek velük.

Alice Ardent, aki férje, Thomas, a kenti Faversham volt polgármestere meggyilkolásában vállalt aktív szerepet, 1551. március 14-én égették meg Canterburyben. De így járt Thomas Cranmer canterbury érsek is.

4. Kerékbetörés

A kerékbetörés a kontinensről került a szigetországokba. Az elítélt személyt egy fakerékhez kötözték szétterített sas módjára, majd a végtagjaikat fémrúddal vagy más eszközzel eltörték.

A csontok összetörése után az elítélt személyt megfojtották, agyonverték vagy egyszerűen hagyták szenvedni a keréken, amíg meg nem halt. A kereket át lehetett a városon keresztül vinni, s ha meghaltak akkor a fejüket felszúrták egy rúdra, amelyet közszemlére is tehettek.

Ilyen halált szenvedett el Robert Weir, aki egy gyilkos volt, s aki 1600-ban Edinburghben találkozott a kerékkel, vagy Calder kapitány, aki 1571-ben gyilkolta meg Lennox grófot.

5. Lefejezés

A nemesek esetében a legsúlyosabb büntetés a lefejezés volt, mint a korszak legtisztább kivégzési formája. Bár egyes vidékeken az egyszerűbb tolvajok is lefejezésre kerültek. Bár ebben a Stuartoknak volt nagyobb gyakorlata.

A kivégző eszköz a Halifax Gibbet volt, amely közel 200 évvel a guillotine előtt megjelent, hogy aztán Skóciában megjelenjen egy Maiden nevű eszköz.

Ironikus módon, Maidennel lefejezett személy lett Morton gróf is, aki először mutatta be Skóciában az eszközt. 1581 júniusában végezték ki, azzal a váddal, hogy részt vett Lord Darnley, a királynő férjének meggyilkolásában.

Lefejezésre még királyok és királynők is kerültek Angliában.

 djp