Pingyang hercegnő - Mulan utódja, aki tábornokká vált

cc74c1d1852d1bba68042f305dc906ad.jpg

Hua Mulan halála után 1-2 évszázaddal, újabb nőalak jelent meg a kínai hadtörténetben.

Zhao Pingyang hercegnő, aki 600 körül születhetett, a Tang-dinasztia alapító császárának, Li Yuannak (Tang hercegének, a későbbi Gaozu császárnak) a harmadik lánya volt (egyike a tizenkilencnek) viszont Dou hercegnőnek az egyetlen lánya, a négy fiú mellett.

Apjával együtt harcoltak a Szuj-dinasztia ellen, megszervezte a Hölgyek hadseregét, amelynek nagy szerepe volt a végső győzelemben is. A serege fontos szerepet játszott a Sui főváros, Chang'an elfoglalásában.

Amikor apja végül a Tang-dinasztia első császára lett, ő az új dinasztia első tábornokává vált. Közben pedig feleségül ment Chai Shaohoz, Julu herceg fiához.

2b013b4.jpgJang Kuang, a Szuj-dinasztia uralkodója végtelenül paranoiás volt, s amikor 615-ben valaki azt jósolta neki, hogy a következő császár neve Li lesz, azonnal elkezdte figyeltetni Li Yuan tábornokot. Persze volt oka a félelemre, hiszen apját és bátyját meggyilkolva került a trónra, s számtalan sikertelen gazdasági intézkedést hozott, így a népe nem szerette. A Nagy Fal és a Nagy-csatorna építése rengeteg életet követelt, sokszor 40-50%-os volt a halálozási arány az építők között.

Ráadásul megemelte az adókat, amelyeket szinte senki nem tudott fizetni, de közben minden férfit behívott a hadseregbe, így nem volt aki dolgozzon. Az emberek előbb-utóbb lázadozni kezdtek, ő pedig még gyanakvóbb lett.

Mivel Li Yuan népszerű tábornok volt, irigyelte a népszerűségét, ráadásul paraszti származású volt, s egyes hírek szerint a hónalja alatt sárkány alakú anyajegy volt, amely jót jelentett neki. A császár ki akarta végezni, így azzal vádolta meg, hogy ágyasával is lefeküdt. Börtönbe záratta, aztán mikor rájött, hogy szüksége van a tábornokra, gyorsan ki is engedte.

617-re már a végtelenül türelmes Li Yuan tábornok is fel akart lázadni a császár ellen, így üzent a lányának és vejének, és Chang'anba a Szuj fővárosba hívta őket. Chai aggódott, ezért Pingyang egyedül ment, hiszen nőként nem volt annyira feltűnő és veszélyes, bár mivel egy tábornok lánya volt, neki is figyelnie kellett.

princess-pingyang.jpgKezdetben csak rejtőzködött, de a vagyona segítségével többszáz férfit győzött meg, akik hűséget esküdtek neki és apjának. Szolgája rávette He Panrent, az agrárlázadók vezérét is a csatlakozásra, majd másokat is. Végül összesen 70.000 fős sereget gyűjtött össze.

Hónapokig folyamatosan tűz alatt tartotta a császár erőit, de ők (a császáriakkal ellentétben) nem fosztogattak, hanem mindenért fizettek és győzelmeik után ételt osztottak a népnek, amely hősként és felszabadítóként kezelte őket. Ez volt Pingyang etikai kódexének a következménye.

Az év végén Li Yuan átkelt a Sárga-folyón és megalakult a Hölgyek Hadserege. Nemsokára végérvényesen legyőzték a császári seregeket, majd 618. június 18-án az apja trónra lépett. Első intézkedései között volt, hogy lányának tábornoki rangot adott - amely rendkívülinek számított a korban.

A hercegnőnek egyébként két fia született, Chai Zhewei és Chai Lingwu, aki később Taizong császár lányát, Baling hercegnőt vette feleségül.  

A győzelem után azonban nem sokkal, 623-ban a hercegnő nagyon fiatalon elhunyt (lehetségesnek tartják, hogy szülés közben hunyt el), s a császár elrendelte, hogy igazi nagy hadvezérhez illően, katonai tiszteletadással temessék el.

djp