A Londoni Virginiai Társaság vállalkozó tagjai 1606 végén indultak útnak, hogy egy kolóniát alkossanak az Újvilágban.

Az út viszonylag hosszúra, 144 naposra sikeredett, s miután Spanyolországot, a Kanári-szigeteket és Puerto Ricót is útba ejtették, 1607. április 10-én értek partot az amerikai kontinensen.

Három hajó, a Susan Constant, a Discovery és a Godspeed érkezett oda Christopher Newport kapitány vezetésével. Végül április 26-án kötöttek ki a Henry-foknak elnevezett helyen, s elkezdték a legalkalmasabb és legbiztonságosabb letepedési helyet megkeresni, így érkeztek el a Chesapeake-öbölhöz, ahol elnevezték I. Jakab tiszteletére a James-folyót.

Az első partraszálláskor az első gyarmati tanácsot hét (leendő) telepes tartotta, akiket még I. Jakab király választott ki az indulás előtt, s akiknek a nevét egy lepecsételt dobozban tartották. Ekkor választották meg Edward Maria Wingfield kapitány a kormányzótanács elnökének, s bekerült a kiválasztottak közé egy angol kalandor, John Smith is. Hamarosan algolkin indiánok támadták meg őket, de telepeseknek sikerült visszaverniük a támadást. Néhány nappal később 1607. május 14-én (más források szerint 13-án) választottak ki egy földdarabot, mint egy erődítménynek alkalmas helyet.

A hely 64 km-re volt az óceántól egy nagy félszigeten, s a folyó kanyarulata miatt stratégiailag fontos pont volt.

Mivel a folyó hajózható volt, ez elegendő területet nyújtott a jövőbeli mólók és kikötők számára. Mindezek mellett lakatlan volt, mert a közelben élő bennszülöttek vezetői szerint túl szegényes és távoli volt a mezőgazdasági művelés számára. S valóban, a terület mocsaras volt, szúnyogokkal teli, ráadásul az ottani folyóvíz ivásra alkalmatlan, sós volt. A telepesek ráadásul túl későn érkeztek ahhoz, hogy abban az évben elültethessék a növényeiket.

A csoportból sokan úriemberek vagy a szolgáik voltak, akik nem voltak hozzászokva az ilyesféle munkás életmódhoz, amely szintén okozott problémákat. Közéjük tartozott Robert Hunt egyházi vikárius, aki az első szentáldozást tartotta 1607. június 21-én a leendő Egyesült Államok területén. Huntnak mégis komoly szerepe volt, mert Wingfield szerint gyakran ő simitotta el a különböző telepesek közötti vitákat. Jakab királynak fontos volt, hogy a gyarmat sikeres legyen a helyzete és a Stuart-ház helyzetének megszilárdítása miatt.

John Smith, akit korábban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem lovaggá ütött Erdély érdekében tett szolgálatai és a törökök elleni vitézsége miatt, s aki barátjának nevezhette Székely Mózes későbbi erdélyi fejedelmet, az első telepeseket mezőgazdasági és halászati munkákra képezte ki, s ezzel tulajdonképpen az életüket mentette meg. Persze korántsem mindenkinek, hiszen az első négy hónap után a készleteik minimálisra csökkentek, s szeptemberre a 104 telepesből már 60 fő meghalt.

A helyzet olyan komoly volt, hogy mire az utánpótlást szállító hajók megérkeztek, már a telepesek kétharmada meghalt. Közben azonban a kezdetleges falut gondatlanságból felgyújtották, ráadásul az éven kemény volt a tél, s a telepesek kénytelenek voltak a leégett romokban élni.

A száz új telepes között német és lengyel mesteremberek és kézművesek is voltak, akik hamarosan létrehozták az első manufakturákat a kolónián, majd összel újabb 70 fő érkezett.

Persze a németekkel volt némi gond is, mert hamarosan kiegyeztek a powhatan indiánokkal, s néhány más fegyveressel átpártoltak hozzájuk. Azt is tervezték, hogy a spanyolokhoz csatlakoznak, akik a gyarmat megtámadását tervezték, de végül a Mary and John nevű hajó érkezése elriasztotta őket ettől. A gyarmatiaknak alig akadt élelmiszerük, s a londoniak még követeléseket is támasztottak velük szemben, így a Tanács harmadik elnöke, John Smith kapitány keményen visszaszólt, s munkásokat, mesterembereket követelt.

Végül is a gyarmat lassan gyökeret eresztett, aztán terjeszkedni kezdett.

 djp