Agnodice egy legendás alak az ie. 4. századból, akit Athén első női bábájaként vagy orvosaként tartanak nyilván.

Már Mezopotámiában, Egyiptomban és Babilóniában is voltak orvosok, de mindenhol csak a férfiak tanulhattak, mert a nőket túl butának, túl finnyásnak és túl érzelmesnek tartották. Mindezek mellett egy nőnek csak egy férfit volt szabad megérintenie - a férjét. Az egyetlen kivétel a szülészet volt, ahol a nők is szerepelhettek. Talán Agnodice is szülésznőként kezdte a pályáját.

Szent Helier vagyis Hellerius, aki a Csatorna-szigetek közé tartozó Jersey védőszentje, s bőr és szembetegségek gyógyító szentjeként is emlékeznek rá, a hatodik században élt.

Az aszkéta remete pogány szülőktől született a mai Belgium területén található Tongerenben. Az apja egy Sigebert nevű tongresi nemes volt, az édesanyját pedig Lusigardnak hívták. A szülők már hosszú ideje vártak a gyermekáldásra, s végül egy Cunibert nevű keresztény tanítóhoz fordultak segítségért. Ő azt tanácsolta nekik, hogy sokat imádkozzanak és ha gyermekük születik, akkor ajánlják fel Istennek.

VIII. Henrik utolsó felesége sok tekintetben különlegesnek számított az öt elődjéhez képest, hiszen a király már a harmadik férje volt, s mikor túlélte őt, negyedszer is férjhez ment.

A négy férjjel ő Anglia legtöbbet házasodó királynéja, amely azonban kissé kétes dicsőség, bár mindenféleképpen illet a királyhoz, aki összesen hat házassággal dicsekedhetett.

II. Henrik (a fenti képen) egész ifjúkorában az apja (I. Ferenc) és a VIII. Henrik közötti vetélkedés tanúja volt, s végül a két király alig két hónapnyi különbséggel hunyt el. A trónra lépő ifjú király aztán visszaszerezte Calaist, Metzet, Verdunt és más területeket is. Jó diplomáciai érzékkel Ferenc nevű fiát hozzáadta a Franciaországban nevelkedő Stuart Máriához. Az sem zavarta, hogy a gyönyörű és intelligens lány jóval magasabb és két évvel idősebb volt, mint a félszeg Ferenc.

Châtillon Raynald (másképpen Renaud esetleg Reynald vagy Reginald) egy francia nemesi család második fiaként született 1125 körül, s még harmincéves sem volt, amikor Antiochia hercege lett. A jellemét jól tükrözi, hogy a "becstelen lovag" néven ismerték.

A második keresztes hadjárathoz csatlakozva jutott el a Jeruzsálemi Királyságba, s 1153-ban feleségül vette Antiochia uralkodó hercegnőjét, Constance-t. Egy év múlva megszületett legnagyobb gyermeke, Ágnes, aki aztán (Anna néven) III. Béla magyar király felesége lett, s később Imre valamint II. András magyar királyok édesanyja is.

Hydna egy görög hivatásos búvár lánya volt, aki maga is kitűnő búvár és úszó, valamint búvároktató volt Halkidikiben.

Miután a spártaiak ie. 480-ban (majdnem győzelemmel felérő) vereséget szenvedtek a perzsáktól a thermopülai szorosnál, I. Xerxész katonái Athén felé vonultak, a haditengerészetük pedig a part mentén hajózott. Eközben vihar tört ki, s a perzsák horgonyt vetettek a Pelion-hegy közelében, ahol Hydna is lakott.

Krisztina, az édesanyja legnagyobb bánatára lánynak született 1626. december 18-án, de szemben előző három testvérével, ő legalább életben maradt. Szülei már hat éve házasok voltak és eddig két halvaszületés mellett egy kislányuk született (szintén Krisztina), aki azonban pár hónapos korában elhunyt.

A megszületett kisbaba erős, rekedtes hangon sírt fel, s mindenki azt hitte, hogy fiú, de aztán rá kellett jönniük, hogy egy kislány érkezett. Az anya, Maria Eleonóra teljesen kétségbeesett, míg az apa, aki a kor egyik legnagyobb hadvezére volt európai viszonylatban is, a kezdeti csalódottság után csak annyit mondott: „Okos lesz és bolonddá tesz mindannyiunkat!”

A napóleoni Franciaország minden téren kontrollálni akarta Európát, s emellett jelentős kereskedelmet folytatott az amerikai kontinens országaival. III. György király országa azonban nehéz dió volt a számára, amelyet jól mutatott a trafalgari vereség is.

Nagy Katalin egy udvari vacsora közben megkérte Vaszilij Csicsagovot, egy tapasztalt haditengerészeti parancsnokot, hogy meséljen néhány anekdotát a háborús élményeiből.

A parancsnok lelkesen mesélni kezdett, s hamar elragadtatta magát, kiabálni kezdett, hadonászott és elég sok trágár kifejezést is használt, ahogyan a tengerészek között megszokhatta. 

Josephine, a kétgyermekes özvegy és Napóleon, a feltörekvő katonatiszt, 1796. március 9-én kötött házasságot. A kettőjük közötti kapcsolat eléggé viharos volt és mindkét oldalon volt féltékenység és függetlenség iránti vágy egyaránt.

Napóleon imádta őt, az özvegy kevésbé, s azt is tudni lehet, hogy csak ritkán olvasta el a későbbi császár által írt, módszeresen kidolgozott szerelmes leveleket. Napóleon zsebében azonban mindig ott volt Josephine portréja.