Magyarországi Szent Erzsébet avagy Türingiai Szent Erzsébet talán a legismertebb szentté avatott magyar királylány, aki (a jelenlegi ismeretek alapján) 1207. július 7-én született II. András magyar király és a Bánk bánból is ismert Merániai Gertrúd harmadik gyermekeként.
A születési helyeként Sárospatakot szokták megadni, de könnyen lehetséges, hogy Pozsonyban vagy Óbudán született.
A fiatal korában rendkívül sikeres cár, élete utolsó éveiben már korántsem volt olyan diadalmas, mint korábban. Egyre-másra érték a kudarcok a külpolitikában és 1581 őszén betört az országba Báthory István lengyel király és litván nagyfejedelem is. Éppen emiatt vártak kihallgatásra a bojárok, amikor a trónörökös egy tervet vázolt fel előtte Báthory ellen. A cár komoly meggyőződése volt, hogy örököse a trónjára tör.
Hódító Vilmos negyedik fia, Vilmos nevű bátyja 1100. augusztus 2-án történt (némiképp gyanús) vadászbalesete után azonnal elfoglalta Anglia trónját, nehogy másnak is eszébe jusson. A trón elfoglalása után Henrik igyekezett a hatalmát megerősíteni, hiszen normann uralkodóként nem volt túlságosan népszerű az angolszászok között.
Ekkor került képbe Edith lehetséges feleségként, aki III. Malcolm skót király és felesége Skóciai Szent Margit (Skócia gyöngye) leánya volt. Ez persze önmagában még kevés lett volna, de Edith dédunokája volt Vasbordájú Edmund angol királynak, így leszármazottja volt Nagy Alfrédnak is. Ráadásul Edith nagybátyja, Ætheling Edgar egy ideig angol király is volt, még Hódító Vilmos előtt, bár nem koronázták meg.
A katolikus egyház 179. pápája, IV. Celesztin, 1187 körül született Milánóban Goffredo da Castiglione néven egy befolyásos lombardiai családban. Már fiatalkorában belépett a ciszterci rendbe, majd III. Orbán pápa unokaöccseként a pápai udvarba került dolgozni. Később a szerzetesi esküje alól felmentve, a milánói egyház kancellárja lett, 1227-ben pedig IX. Gergely pápa előbb presbiterré, majd bíborossá nevezte ki. Ebben a minőségében tárgyalt a toszkán és lombard városokban, de sikertelenül, mert a városok II. Frigyes német-római császárt támogatták.
III. Vlad, azaz Karóbahúzó Vlad vagyis Vlad Tepes, aki Valachia uralkodója volt (háromszor is) a mai Dél-Románia területén, eléggé ismert figura volt a XV. században.
A Drakula, azt jelentette draco fia, vagyis a sárkány fia, hiszen apja tagja lett a Zsigmond király által alapított Sárkány Lovagrendnek, amely az oszmánok ellen alakult, akik egyébként őt Kazikli bégnek (Karóbahúzó hercegnek) nevezték.
Rhea Silvia ikerfiai, Romulus és Remus, a hagyomány szerint ie. 753. április 21-én alapították Rómát. (Valójában a történészek szerint a város már évszázadokkal korábban létezhetett.) Persze nem voltak igazán jó testvérek, hiszen Romulus megölte Remust és ő lett Róma első királya - ahogyan a bibliai Káin és Ábel sem voltak igazán jó testvérek. A Palatinus dombon létrehozott új település mellett a hagyomány szerint létrehozta az első légiókat és a szenátust is.
Romulust még hat király követte, akik közül az utolsó három király feltehetően valós személy volt. Miután negyed évezred után ie. 510 körül elűzték az utolsó királyt (Traquinius Superbust), következett a köztársaság korszaka, ahol a konzulok álltak az állam élén.
Az amerikai függetlenségi háború egyik legérdekesebb mozzanat volt, amikor Jon Paul Jones inváziót vezetett Anglia ellen.
John Paul Jones, aki barátja volt John Hancocknak és Benjamin Franklinnek is, egy skót-amerikai haditengerészeti kapitány, illetve valójában egy skót kalóz volt.
Olyan kalóz, aki előszeretettel zaklatta az angol hajókat, majd 1778. április 23-án Jones sikeresen megszállta Angliát - pontosabban egy részét, egy időre.
A trafalgari csata, a világtörténelem egyik legfontosabb tengeri ütközete volt, amely alapvetően meghatározta a napóleoni háborúk sorsát - legalábbis a tengereken.
Napóleon korábban már dédelgetett tengeri hatalmi álmokat, de a trafalgari csata szertefoszlatta minden elképzelését. A francia császár azt szerette volna, ha a francia és szövetséges flotta felügyeli a La Manche csatornát, így a Grande Armée átkelhet Angliába és lerohanhatja III. György Angliáját.
A péntek 13 rejtélye már sok-sok éve foglalkoztatja az embereket, s különböző megoldásokat lehet találni arra, hogy miért a péntek és miért a 13-a a kiválasztott nap.
1. Az egyik legismertebb változat szerint az egész IV. Fülöp francia királyhoz fűződik, aki 1307. október 13-án, egy pénteki napon letartóztatott többszáz templomos lovagot, s ezzel tulajdonképpen meg is szüntette a templomos lovagrendet.
A Templomos Lovagrend (Militia Templi) 1118-ban szerveződött keresztes lovagokból a Szentföldön Hugues de Payens vezetésével. II. Balduin jeruzsálemi király a pártfogásába vette őket, s az egykori Salamon-templom egyik szárnyát nekik ajándékozta, így lettek "Krisztus szegény lovagjai" a Templom lovagjai.
Hamar kiváltságosak lettek, s rendkívül gazdagok, míg a pénzükre vágyó Fülöp el nem fogatta őket, s koholt vádak alapján ki nem végezték őket. Az utolsó nagymester Jacques de Molay máglyán végezte 1314-ben. A túlélők lettek a Krisztus Lovagrendje.
Szép Fülöp egyébként is érdekes személyiség volt, hiszen az ő emberei inzultálták, s talán meg is ütötték, majd bebörtönözték VIII. Bonifác pápát, aki nemsokára meg is halt. Szintén az ő uralkodásához köthető a pápák avignoni fogsága. Persze VIII. Bonifác pápát sem kellett félteni, a bottányokért ő sem ment a szomszédba.
Persze nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg, hogy Fülöp, Szent (IX.) Lajos francia király unokája volt, s szintén unokája volt Jolánta magyar királyi hercegnőnek, aki II. András magyar király leánya volt, s akit szinte szentként tisztelnek Aragóniában. Fülöp fia, X. Lajos pedig, feleségül vette Magyarországi Klemenciát, Károly Róbert magyar király húgát.
2. Bibliai értelemben a hét ötödik napja az istené volt, s Krisztust is pénteken (nagypénteken) feszítették keresztre, miután az utolsó vacsorán (igaz csütörtökön, de éjszakában nyúlóan) tizenhárman vettek részt. Nem megerősített hírek szerint a paradicsomi bűnbeesés napja is péntek volt.
Ehhez hozzávehetjük, hogy a nyilvános kivégzések napja is péntek volt a XIX. századig, vagyis péntek volt a hóhérok napja, de ez már az ókori Rómában is így volt.
Minő véletlen, hogy a viking Ragnarök a háború előtt szintén éppen tizenhárman vettek részt egy ünnepségen.
3. Tudományos értelemben is érdekes a péntek 13, hiszen a szorgalmas matematikusok kiszámolták, hogy ha egy 400 éves ciklust vizsgálunk (amelyre a szökőévek elhelyezkedése miatt lelhettünk rá, hiszen a kerek százasok közül csak a 400-al oszthatóak a szökőévek) akkor érdekes tény, hogy a legtöbb tizenharmadika péntekre esik. Ez összesen 688 napot, vagyis pénteket jelent.
Nem ritka, hogy valaki babonás, hiszen Napóleon sem volt hajlandó leülni egy olyan asztalhoz, ahol tizenhárman vannak, ahogyan Franklin Delano Roosevelt sem.
A triszkaidekafóbia (triszkaideka – tizenhárom + fóbosz – félelem) a tizenhármas számtól való félelem emberek tízmillióit érinti. Az már csak egy apró érdekesség, hogy a biztosítótársaságok statisztikái szerint a péntek 13. napokon kevesebb baleset történik, mint máskor - talán akkor jobban vigyázunk.
Ahogyan Rejtő Jenő írta "Nem vagyok babonás és nem hiszek a badarságokban, mert aki minden hétfőn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás".
Ezt a kis könyvecskét Londonban adták ki 1757-1795 között minden évben, vagyis II. György és III. György uralkodása alatt. A Covent Gardenben nyomtatták, s a népszerűségét jelzi, hogy a két shilling és 6 pennybe kerülő zsebkönyvet 1791-ben 8000 példányban adták ki.
Minden kiadásban 120-190 olyan prostituált jellemzése jelent meg, akik a Covent Garden környékén dolgoztak, ami nem volt meglepő, hiszen a rossz hírű házak kétharmada arrafelé volt. A hölgyek fizikai megjelenését és szexuális különlegességeit is leírták különböző, mindig szubjektív és sokszor túlzó véleményekkel. Londonban ekkortájt majdnem egymillióan laktak, s közel 50 ezer prostituált volt - 6-7 ezer csak ebből élt.