Verocious párpercesei

2022.már.26.
Írta: DJP 2 komment

A kereszténység legbölcsebb bolondja

Jakab, aki már tizenhárom hónapos korától Skócia uralkodója volt, Erzsébet halála után Anglia királya is lett, I. Jakab néven. A két állam teljesen szuverén módon működött, saját parlamenttel és igazságszolgáltatással, de a király személye összekötötte őket. (a képen I. Jakab)

jakab_1.jpg

Angliai trónra lépésekor már 35 éve és 243 napja uralkodott Skóciába, s ezt még 22 évvel és három nappal toldotta meg.

Tovább

Akit kivégeztek, mert papokat bújtatott - Margaret Clitherow

erzsebet_1.jpg

I. Erzsébet angol királynő (a fenti képen) uralkodása alatt is folytatódott a katolikus-protestáns csatározás, csak éppen ellenkező előjellel. Amíg I. Mária a protestánsokat üldöztette és végeztette ki, addig Erzsébet a katolikusokkal tette sok esetben ugyanezt. A leghíresebb kivégzett minden bizonnyal I. Mária skót királynő volt, aki 1587. február 8-án került lefejezésre, de rajta kívül is voltak szép számmal olyan személyek is, akikre ma is emlékezünk.

Tovább

Kivégzési módszerek a Tudor-korban

A középkor ugyan már véget ért a Tudor-korra, de a kivégzések változatossága mit sem változott, sőt még újabb módszereket is bevetettek, s nem elsősorban azért, hogy a kivégzés kevésbé legyen fájdalmas.

Élen járt ebben a nagy nőfaló, VIII. Henrik is. Persze itt csak az elterjedtebb módszerekre térünk ki.

Tovább

Tomürisz - Szkítia királynője, aki a szabadságért harcolt

tom.jpg

A masszagétek királynője a mai Kazahsztán, Üzbegisztán, Afganisztán és Türkmenisztán területének egy részén uralkodott a jászik fölött. A királynő nagy vezérek leszármazottja volt, s gyermekkorától ismerte és használta a fegyvereket. Ötéves korától lovagolt és a legmakacsabb lovakat is megülte. Hatéves korától már ügyes kardforgató volt, amely annak is köszönhető, hogy édesanyja halála után, apja egyedül nevelte.

Tovább

Amikor George Washington visszautasította a koronát

1782. május 22-én Lewis Nicola ezredes, néhány tiszttársával egyetemben, levelet küldött George Washingtonnak, aki éppen a New York állambeli Newburgh-ben táborozott seregével.

george-washington-by-john-trumbull.jpg

Ebben a levélben Nicola ezredes azt javasolta Washingtonnak, hogy legyen az Egyesült Államok királya. Így aztán III. György brit király helyett lehetne ő is György király - ezt persze így nem fogalmazta meg, de legalább nem kellett volna új nevet és rangot megtanulni a polgároknak :)

Tovább

A főkertész, akinek ötezer élet száradt a lelkén

Souflikar, az Oszmán Birodalom és IV. Mehmed szultán hóhéra volt, aki hivatali idejének öt éve alatt összesen ötezer ember gyilkolt meg. Ez körülbelül naponta három ember a hétvégéket és ünnepnapokat is beleszámítva.

Souflikar azonban nem vacakolt kötelekkel, hurkokkal, baltákkal vagy bárdokkal, hanem a lehető legegyszerűbb módon oldotta meg a kivégzéseket. Az áldozatokat megfojtotta.

Tovább

Montagu herceg fogadása - a hiszékenység dicsérete

john_montagu_2nd_duke_of_montagu_by_sir_godfrey_kneller_bt-wiki.jpgMontagu herceg és Lord Chesterfield fogadást kötött, amelyben a herceg azt ígérte, hogy egy lehetetlen ígérettel tölt meg egy teljes színházat, annyira bolond London népe.

A londoni General Advertiser nevű újságban (és több más újságban is) nemsokára egy hirdetés jelent meg, amely szerint a Royal Haymarket Theatre-ben lép fel a legcsodálatosabb bűvész, aki hihetetlen mutatványokra képes. A hirdetés szerint a bűvész bármely embert halottá majd élővé változtatja és bele tudja rakni egy normál méretű borosüvegbe. A hír hamar bejárta a várost, s hamarosan mindenki erről beszélt. A hirdetés szerint az előadás 1749. január 16-án 18:30-kor kezdődött

Tovább

A magyar király, aki később császár lett - Luxemburgi Zsigmond

Luxemburgi Zsigmond, a késő középkori Európa egyik legjelentősebb személyisége volt, aki társaságkedvelő, hét nyelven beszélő (többek között franciául, németül, magyarul, olaszul és latinul) nagyon művelt uralkodóként vonult be a történelembe. Rajongott a lovagi tornákért, s Nagy Lajos magyar és lengyel király, Mária nevű lányának feleségül vétele után magyar királlyá is koronázták.

zsigmond1.jpg

Tovább

Puskin párbaja - a legnagyobb orosz költő halála

Az egyik legnagyobb orosz költő halálát különös misztikum ötvözi az orosz kultúrában, hiszen a legtöbb orosz kedvenc költője, a modern orosz irodalmi nyelv atyja egy különös, talán felesleges párbajban vesztette életét. Puskin eléggé impulzív ember volt, aki számos párbajt vívott élete során, 17 éves korától húsz év alatt 20 kihívást ő intézett, s 7 esetben őt hívták ki.

puskin.jpg

Tovább

Anna királynő viszontagságos trónra kerülése

Amikor 1665. február 6-án megszületett, senki nem gondolta, hogy valamikor is fontos szerepet fog játszani az ország életében. Ehhez képest ő lett az első brit uralkodó és ekkor kezdődött a Brit Birodalom felemelkedése, bár nem feltétlenül miatta. (a képen I. Károly kivégzése)

i_karoly_kivegzes.jpg

A születése előtti évtizedek eléggé zaklatottan teltek, hiszen előbb kitört az angol polgári forradalom, majd kivégezték I. Károly angol királyt és kikiáltották a köztársaságot. Egy évtizednyi Cromwell uralom után aztán visszatért II. Károly, aki visszaállította a monarchiát és mellékesen kivégeztette a már egyébként is halott Cromwellt.

Tovább
süti beállítások módosítása